Biztonság az internetes pénzkeresésnél
A LÉNYEG TÖMÖREN:
Hiába keresel sok pénzt online ha igazából a pénzed nincs teljesen biztonságban az interneten, mert pl. windowst használsz s így könnyen ellophatják a jelszavaid az internetes csalók a pénzkeresős cégekhez úgy mint nálam 3x is történt 2015-ben.. Így 2016-ban már biztosra akartam menni, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő, s miután picit jobban utánajártam a témának tele lett a tököm, mert rájöttem mi is az efféle gondok IGAZI forrása: egyszerűen az, hogy Windows-t használtam.. Akkor még nem ismertem ezen ámulatbaejtő adatokat, s a Linuxnak is csak valami ősrégi bonyolult verziójára emlékeztem homályosan, de az mára már teljesen megváltozott, felfejlődött, s amint rájöttem mindazokra, amiket e cikkben most megosztok Veled, egyből váltottam Linuxra, mert nem csak biztonságban veri kenterbe a windowst, de szinte mindenben, így nem véletlen hogy minden fontos helyen (pl. szerverek, tőzsdék, modernebb közlekedési és IOT eszközök (= dolgok internetje = internetes dolgok), titkosszolgálatok, NASA, stb.) mindenhol linuxot használnak (erről lejjebb írok többet). Tehát ha azt hiszed, hogy a windowsodon biztonságosan tudsz pénzt keresni online csak mert van tűzfalad meg vírusírtód, akkor nehogy megnézd eme Windows Linux összehasonlítási listát, mert fel fogsz háborodni..!!
Hiába keresel sok pénzt online ha igazából a pénzed nincs teljesen biztonságban az interneten, mert pl. windowst használsz s így könnyen ellophatják a jelszavaid az internetes csalók a pénzkeresős cégekhez úgy mint nálam 3x is történt 2015-ben.. Így 2016-ban már biztosra akartam menni, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő, s miután picit jobban utánajártam a témának tele lett a tököm, mert rájöttem mi is az efféle gondok IGAZI forrása: egyszerűen az, hogy Windows-t használtam.. Akkor még nem ismertem ezen ámulatbaejtő adatokat, s a Linuxnak is csak valami ősrégi bonyolult verziójára emlékeztem homályosan, de az mára már teljesen megváltozott, felfejlődött, s amint rájöttem mindazokra, amiket e cikkben most megosztok Veled, egyből váltottam Linuxra, mert nem csak biztonságban veri kenterbe a windowst, de szinte mindenben, így nem véletlen hogy minden fontos helyen (pl. szerverek, tőzsdék, modernebb közlekedési és IOT eszközök (= dolgok internetje = internetes dolgok), titkosszolgálatok, NASA, stb.) mindenhol linuxot használnak (erről lejjebb írok többet). Tehát ha azt hiszed, hogy a windowsodon biztonságosan tudsz pénzt keresni online csak mert van tűzfalad meg vírusírtód, akkor nehogy megnézd eme Windows Linux összehasonlítási listát, mert fel fogsz háborodni..!!
Windows és a Linux összehasonlítása biztonsági és más főbb szempontok alapján:
![]() WINDOWS ( Xp, 7 , 8, 10 ) |
![]() LINUX ( Bármelyik verzió, de főleg az Ubuntu, + Linux Mint ) |
|
![]() MENNYIBE KERÜL? |
![]() X 0 000 HUF Minden összehasonlítási vitának onnan kellene igazából kiindulnia, hogy mind2 oldal minden szoftverjét jogtisztán használja-e, mert egy kalóz hiába dícséri lopott / tört zsákmányait, én általában nem állok szóba tolvajokkal... |
![]() INGYENES Ráadásul még nyílt forráskódú is, azaz bárki kedvére átszerkesztheti, javíthatja, frissítheti, s ezért is fejlődik gyorsabban és így van kb 6000 féle linux manapság. |
+ PROGRAMOK:![]() Pl. Office, CD/DVD író, PDF és egyéb file, zene-, videó-lejátszó/szerkesztő + egyéb kapcsolattartó, irodai, vállalkozói programok JOGTISZTÁN |
![]() + Y 00 000 HUF + Kb. 1 nap mire mindent feltelepítesz és beállítasz (mint pl. PDF olvasó, driverek, keretrendszerek, frissítések, nyomtatók, perifériák, codecek, scanner, "plug & play"-ek, ISO mountoló). + Persze CSAK a Windowsnál létezhet olyan, hogy egy programot nem igazán tudsz teljesen uninstallálni, mert pl. ott marad még itt-ott "ez-az", ami csak gyűlik és lassítja a rendszert. Linuxnál ilyen nincs, mert ott van rendes grafikus programkezelő is (magyarul "csomagkezelő" a neve). |
![]() MIND INGYENES+ Egy Linux telepítéssel EGYÜTT INGYEN készen feltelepítve megkapod az összes olyan program alternatíváját, filekiterjesztés kezelőit, lejátszóit, stb., amit egy átlag ember windowson használ: pl. Exploler helyett Firefox böngésző, MS Office helyett Libre Office, VLC player, PDF olvasó, FileKiCsomagoló, lemezkép mountoló, stb. Ha ez nem lenne elég, akkor vagy 6000 előre bevizsgált hiba és vírusmentes INGYENES programot telepíthetsz 2 kattintással a vizuális programtelepítőből / csomagkezelőből automatán akár az install cd / net nélkül is, s itt keresni is lehet (lentebb bővebben írok erről), s ezek közt már biztosan megtalálod a számításod! Ha ezek közt sem találnál célodra megfelelő programot, akkor a többi is mind ingyenes szokott lenni, melyek szintén egyszerűen telepíthetőek, s ha ez sem lenne elég akkor: |
Lehet futtatni rajta a másik rendszer programjait? ![]() Tudja a másik operációs rendszert szimulálni? |
![]() NEM lehet rajta linuxos programokat futtatni... NEM tud linuxot szimulálni... |
![]() Pl. Wine vagy PlayOnLinux programmal tudod futtatni szinte az összes windowsos programot (max 1-2-t nem, de ezek száma egyre kevesebb a fejlesztéseknek hála, pl. a DreamViewer, StarCraft 2, Dota 2 is simán fut velük, de ha vmi nem menne velük simán keress rá és fogadjunk találsz rá megoldást!) + Akár komplett windowst is tudsz jogtisztán ingyen szimulálni BIZTONSÁGOS VirtualBoxban pl. így. |
![]() File KiTerjesztések, (mint .jpg, .mp3, .mp4) + File Típusok : |
![]() Használ file kiterjesztéseket, aztán elrejti, hogy pl. egy vírus képnek álcázhassa magát így: Jónő.jpg.exe , vagy hogy ne tudd megnyitni ha véletlenül átnevezed / megsérül / s nem emlékszel mi is volt az... + Természetesen nem tudja kezelni a kifejezetten "linuxos filetípusokat". |
![]() Maga a Linux rendszer NEM használ file kiterjesztéseket és még is biztosra tudja, hogy milyen típusú akármelyik file (és ezt ki is írja kijelöléskor), így tudja mivel képes megnyitni azt. + Ha a fentiekből még nem lett volna egyértelmű: Nem csak megnyitni tudja, de szerkeszteni is az összes létező windowsos filetípust is, akár file kiterjesztéssel, akár anélkül. |
MAGYARUL IS: |
![]() |
![]() |
![]() Átlátható, Grafikus "ablakos, tálcás, start menüs" könnyen kezelhető, szép kezelőfelület: |
Van, de közel sem olyan mértékben szabható személyre mint a linuxban..! A Linuxban minden moduláris, így nem csak a kinézetet, más néven ablakokat/ablakkezelőt szabhatod mégjobban testre, de akárhány teljesen új totál más ablakkezelőket is felrakhatsz, akár egyszerűt (pl. Xfce, LXDE, Gnome) vagy kidolgozottat ( KDE, MATE, Cincamon, Unity ) vagy akár 3D-s csudicsicsaeffekteset is ( pl. 3D cube, Compiz stb. vizuális pluginok)! | |
![]() Több "asztal" kezelés (akár 3D-ben): |
XP![]() ![]() ![]() ![]() Most rakták csak bele a Windows 10-be, előző windowsokban nem is lesz soha... |
![]() Több mint 10 éve van MINDEN linuxon... ..tud már sok éve pl. ilyet, + Windows 7 Vs Ubuntu 9.04. + emilyent is tud! |
![]() GÉPIGÉNY: |
![]() Elég gépigényes. Pl. 15-30 Giga szabad hely kell a win 7-től fölfele már, s memóriából is sokkal többet eszik és a gyorsaságról lejjebb olvashatsz.. |
![]() Kevésbé gépigényes és mivel teljesen személyreszabható így egy ősrégi gépen is tud windowsra hasonlító ablakos pl. egy 50 Megás(!) "damn small linux" futni. A mordernebb 1-2 gigabájtot azért elfoglalók közül a Lubuntu , Xubuntu vagy Linux Mint Xfce verziók a legkevésbé gépigényesek. |
![]() Telepítés NÉLKÜL is kipróbálható? |
![]() NEM |
![]() IGEN! Install CDről telepítés NÉLKÜL 1 perc alatt elindul egy fullosan működő magyar verzió, hogy kipróbálhasd (mely semmit nem változtat a rendszereden, ha nem tetszik, kiveszed a CD-t és újraindítás után újra a ringyózod indul minden fossal mint anno)! |
![]() ![]() TELEPÍTÉSI IDŐ: |
![]() 40-60 perc + Driverek + Codecek + egyéb programok telepítése majdnem egy egész nap... |
![]() 15-30 perc ( Driverekkel, codecekkel, és számtalan egyéb programmal együtt használatra készen! ) |
![]() DRIVEREK: |
![]() Sokat felismer, de általában plusszban külön kell még telepíteni sokmindent, pl. audió, videókártya, nyomtató, bluetooth, vagy SCSI, wifi, SSD, stb. driverek.. + .NET, framework keretrendszer, service packok, stb.. |
![]() Kb. MINDENT felismer azonnal automatikusan, hardverfelismerésben verhetetlen, és sokkal egyszerűbb telepíteni újonnan csatlakoztatott hardverhez is drivert, max 1 okét kell nyomni. ( Pl. több magos processzor támogatás is sok évvel korábban volt linuxban mint windowson! ) |
![]() CODECEK: |
![]() Sokat felismer, de általában plusszban külön kell még telepíteni sokmindent, pl. java, quicktime, flashplayer, vagy egyéb video-codecek, vagy (pl. pdf ) megjelenítők, stb.. |
![]() Általában minden ilyesmit tud alapból is: pl. mp3, avi, mp4, flv, pdf printer, flash, quicktime stb. is alapból van benne, mint pl. az itthon legismertebb Ubuntu, vagy Linux Mint Linux verziókban is! |
![]() ÚJRAINDÍTÁS: |
![]() Driverek, programtelepítések, frissítések, stb. szinte minden után mindig újra kell indítani, különben valami nem fog jól működni.. xD |
![]() (Szinte) SOHA nem kell újraindítani. Még a NEM "Plug & Play" eszközök menetközbeni automata felismerésben is verhetetlen (pl. hagyományos winyó ki-be pakolgatása nem összeomlasztja a rendszert mint a Windowsnál, hanem sima ügy.). |
![]() GYORSASÁG: |
![]() Az idő előrehaladtával folyamatosan önmagától is egyre lassabb lesz, mert alapból szarul van megírva pl.: csak gyűlik a sok "temp" átmeneti file, registry trash, meg internetről a sok szemét, stb. Hát még, hogy belassul ha kicsit többre használjuk mint az átlag ( pl. telepítünk rá vírusírtót) vagy fél évnél több időd hagyunk neki újratelepítés nélkül, hogy belassuljon vagy "összeakadhassanak a programok", stb... S vagy nagyon keveset, vagy nagyon óvatosan és hozzáértően kell használni, hogy ez csak sokkal később következzen be, de elkerülhetetlen 1-2 év után általában.. + Vicces de egy frissen telepített windows 7, 8 vagy 10 is kb. UGYANANNYIRA gyors az alábbi részletes teszt alapján. |
![]() Az idő előrehaladtával NEM lesz lassabb, mert nem gyűlik benne a sok szar úgy mint a windowsban és nem lesz töredezettebb se, stb..! + Alapból is gyorsabb mivel kevésbé gépigényes, kevesebb folyamat töltődik be minden induláskor és fut a háttérben, ügyesebben használja az erőforrásokat, stb. + Én gépemen is hamarabb betöltött mint ringyóz és a fórumokon is hasonlókat olvasok többnyire, pl. hogy 10 másodperccel gyorsabban indul ugyanazon gépen stb.. Persze ez azért sokmindentől fűgg, de pl.: file kicsomagolási sebesség összehasonlítás Windows 10 vs. Ubuntu14.04 video ! ;)) |
![]() NAGY méretű adattárolók?: |
![]() Csak az újabb gépekbe beépített legújabb féle grafikus UEFI-s biossal képes felismerni a nagyobb méretű merevlemezeket (a 2 terránál nagyobbakat), s mivel az UEFI-s bioszra frissítés teljes mértékben hardverfüggő így általában még egy szakértőnek is lehetetlen ezért a régebbi (5-12 éves vagy régebbi) gépek windowssal egyszerűen képtelenek látni a nagyobb, ám ma már széles körben elterjett tárhelyeket, tehát hiába veszel bele pl. 3-4 terrabájtos USB külső vinyót ha régebbi használt gépet vettél akkor a ringyózzal együtt a merevlemezt is kidobhatod... |
![]() Alapból képes már nagyon-nagyon régóta (még akár grafikus UEFI-s bios nélkül is [tehát a kék hátterű karakteres képernyős bios helyett új féle csili-vili grafikus felületű bios nélkül is képes]) felismerni akármilyen nagy adattárolókat még a legrégebbi hardverű gépeken is, és nem csak látni képes, de teljes mértékben képes ki is használni őket (akár még bootolásra is) bármiféle extra beállítás, plussz macera nélkül. A windowsnál (FAT / NTFS) eme problémát annak MBR vs. GPT típusú partíciói korlátainak a problémája okozza. Linuxnál viszont ilyesmi egyszerűen nincs, hisz ez is a már őskor óta fényévekkel fejlettebb filerendszerének (ext4) köszönhetően ősidők óta megoldott dolog hisz a linuxot a kezdetek kezdete óta évtizedeken át főleg szervereknek fejlesztették, ezért sokkal fejlettebb számos funkciója...! |
![]() TÖREDEZIK? |
![]() IGEN! Egy windowsos gépen minden ( maga a windows rendszer filejai is!) pusztán az idő előrehaladtával egyre töredezettebbek lesznek, ezért is LASSUL, s kell így néha "töredezettségmentesíteni". |
![]() NEM lesznek a fileok, adatok "töredezettek", így soha nem is kell töredezettségmentesíteni. Ez is egy Linux sajátosság, s meglehet ez a fejlettebb filerendszerének (ext4) köszönhető. |
![]() STABILITÁS, MEGBÍZHATÓSÁG: |
![]() Ezekre mind "önmagától is" képes volt Nálam is!!: - LELASSUL, nem működik megfelelően - LEFAGY, KIFAGY, kékhalál, ÚJRAINDUL - Összeakadnak a programok, "belaggol" - Változatos, érthetetlen hibaüzenetek, s a többiről (pl. vírusok és a biztonság) még nem is szóltam! Sajna a rendszer alapjaitól fogva rosszul van megtervezve és ezt csak foltozgatni tudták eddig is, nem véletlenül alakult ki annyi vicc se a windowsal kapcsolatban. (pl. ha nem megy vmi akkor: "Csak nem windowsos?" :D ) |
![]() Egy linuxon ilyenek egyszerűen nincsenek! Alapból nagyon logikusan van felépítve a rendszer ezért, nem fagy le, ( ha mégis lefagyna vmi progi akkor max az a bizonyos program fagy le, de nem tudja kiakasztani az egész rendszert mint windowsnál pl. így ), nem esik szét, nincs olyan, hogy "a rendszer nem válaszol", nincs "kritikus hiba" és leállás. Egy jól bekonfigurált linuxon ha napi 24 órát dolgozunk, úgy is akár örökké működik leállás, hiba és belassulás NÉLKÜL, amíg csak kap áramot vagy ki nem kopik alóla a hardver.. Ez főleg azért lehetséges, mert opensource, azaz nyílt forráskódú, így sokkal több millióan látták és javították már a Linuxot mint a windowst valaha és ez általában jobb teljesítményhez vezet. |
![]() VÍRUSOK: |
MILLIÓNYI![]() |
![]() Egy kezeden meg tudod számolni hány aktív vírus van rá (úgy tudom kb. 60-100 db vírust találtak rá eddig ÖSSZESEN(!!), amiből egy se terjed aktívan..!), s nem utolsó sorban nincsen rá annyi milliárd géplassító SpyWare, idegesítő AdWare, kéretlen ToolBar stb. se! S az előre leellenőrzött 6000 beépített progi TUTI vírusmentes. Amúgy itt vagy 70 féle legprofibb vírusírtóval lehet egy kétes filet leellenőriztetni ingyen, nem pedig 1-el: www.virustotal.com De mindenhol olyanokat olvastam, hogy szinte alapból lehetetlenség is hatékony vírust írni Linuxra a tapasztalatok szerint is, ezért nem is kell rá vírusírtó! A ringyóz windowsokba meg ugye 1998-óta az akkor még külön programkén működő exploler internet böngészőjüket a rendszer magjába olvasztották, okozva ezzel a legnagyobb biztonsági kockázatot szabad prédává téve a hackereknek és vírusoknak. Egyesek szerint a korrupt titkoszolgálatok kiszolgálása miatt történt ez, mint a Snowden című filmben, hogy pl. az NSA is bárki gépébe bármit okozhasson távolról is!!!! |
![]() TŰZFAL + VÍRUSÍRTÓK: |
![]() Nagyon ajánlott, mert nélkülük szinte szabad préda vagy ( viszont ezek lassítják a legjobban a gépedet), nekem is vagy 3x szerezték meg a jelszavaimat 2015-ben.. De persze ezekkel együtt is fényévekkel sebezhetőbb bármely windows mint bármely Linux ezek nélkül, mert alapból TOTÁL MÁS a magja, a rendszere, nem véletlen hogy win-re annyi antivírus + tűzfal meg antispyware meg biztonsági service pack stb. van: mert alapból szar.. |
![]() Kifejezetten NEM ajánlott, mert olyan stabilan biztonságos a Linux önmagában is, hogy a hackereknek egyszerűbb egy Linuxos vírusírtónak álcázva felkerülni a gépedre, mint amúgy! Komolyan!! Erről bővebben pl. itt! Linuxban pl. még a rendszergazda sem rendszergazdai jogokkal jelentkezik be soha, s ha ezt vagy BÁRMI egyéb fontosat akarna BÁRMI változtatni (pl. programot telepíteni) akkor mindig kéri a telepítéskor megadott rendszergazda jelszót, ami így is csak 15 percre ad admin jogokat stb. hasonló védelem! |
![]() ![]() BIZTONSÁG: |
![]() GYATRA: Még sima internetes böngészés közben is egy hozzáértő hacker simán meg tudja oldani, hogy a böngésződön keresztül hozzányúljon akár a rendszerfilejaidhoz is, vagy olyan programot telepítsen, ami figyeli milyen jelszavakat írsz be, stb.. Teljesen más alapból a windows rendszere, sajna alapból ilyen sebezhető, s pont ezért van rá annyi tüzfal, vírusírtó, meg anti spyware, stb.. S egy alapból ingatag talajra hiába építesz stabil várat mindenféle antivírus progival, attól még a talaj ingatag s a vár sebezhető marad.. Roppant érdekes, de linuxra egyik ilyen se kell, mert alapból rendesen lett megírva, ez ilyen egyszerű, de nem kell Nekem elhinni, nézz utána nyugodtan Te is, mit mondanak a szakértők, ill. mit használnak ott, ahol komolyan veszik a biztonságot és a stabilitást (pl. ahol életek múlnak rajta vagy dollármilliók: szerverek, bankok, tőzsdék, NASA, CIA, FBI, stb..)! |
![]() KIVÁLÓ: Pl. a belső rendszerfileok nem módosíthatóak a rendszergazdának se, max ha erre külön "sudo" parancsot és jelszót ír be, amivel így is csak 15 percig lesz erre joga, így tuti nem piszkálhatnak bele kéretlenül a gépedbe. Rendszergazda jelszót kér még program telepítéskor/eltávolításkor is, így kéretlen program biztosan nem tud települni a gépedre. Ami linuxra van vírus azoktól meg nem csak ezen dolgok miatt nem kell félni hanem, mert egyrészt 6000 különböző linux verzió van, s mind más, s nem lehet mindre ugyanazt megírni, így ezért sem tud széleskörben úgy elterjedni egy vírus mint winen, de ha mégis elterjedne akkor is veszélytelenebb, mert mivel nyílt forráskódú így egy sok millió főből álló közösség fejleszti folyamatosan, nem pedig egy szűkebb csoport, így mindent sokkal hamarabb és egyszerűbben tudnak megoldani, így a vírus és hibák elleni updatek is sokkal hamarabb jönnek ráadásul ingyen, max le kell okézni a frissítéseket. Arról nem is beszélve, hogy egy hacker vagy internetes csaló szintén tudja ezeket így alapból márcsak ezért is inkább a windowsosok felé próbálnak hackelni, hisz fényévekkel könnyebb.. Bővebben a linux biztonságáról itt. |
![]() ![]() TÁMOGATÁS: |
![]() Támogatás , ügyfélszolgálat, biztonsági frissítések, stb. elvileg ugye csak akkor jár ha jogtiszta a rendszered és akkor is Neked kell előbb ezt igazolnod, VISZONT mivel a többség kalóz és hozzá nem értő analfabéta (nem úgy mint linuxnál!) ezért a problémák, hibák és vírusok kiküszöbölésére is szarik, nem segít a központnak, be se jelenti, így a fontos stabilitási ill. biztonsági frissítések, hibák és vírusok elleni védelmi updatek is sokkal lassabban fejlődnek, sokkal később tudnak csak kijönni, ellentétben a linuxxal! + A windows automatikus frissítéseket nem is lehet kikapcsolni és sokszor kifagyasztják a gépet, működésképtelenné tesznek programokat pont amikor nem kéne, vagy csak simán nem engedi kikapcsolni magát még 10 percig frissítés miatt amikor sietnünk kéne a laptoppal és persze ha közben merül le az aksi akkor szintén jön az újabb problem.. |
![]() Minden féle létező (pl. biztonsági) frissítés is ingyenes, és TÖBB MILLIÓAN fejlesztik egyszerre mivel nyílt forráskódú és a közösség se annyi analfabétából áll, így lényegében sokkal gyorsabban fejlődik a Linux mint a windows!!! + Előre min 4-5 évre is garantált az automata támogatás (= LTS verziók) pl. a legelterjedtebb Ubuntu és Mint verzióknál is. S ezen kívül fórumokon is már minden kérdésedre válaszoltak. + Mellesleg nem egyenként buzerálnak a programok, hogy frissülni szeretnének, hanem a frissítéskezelő elintézi az egészet egyszerre a rendszer frissítésével együtt automatán vagy 1 kattintásra, de a lényeg, hogy teljesen önkéntesen opcionálisan válaszhatóan akkor, amikor akarjuk, ahogy beállítottuk. És csak azt frissíti, amit kiválasztottunk, így megelőzhető, hogy összeakasszon dolgokat vagy, hogy akkor terjelje frissítéssel a képünket önkényesen amikor épp szükségünk lenne egyéb gyors dolgokra. S frissítés után csak nagyon ritkán szükséges az újraindítás ellentétben a windowsal.. |
![]() TELJES SZEMÉLYRE- SZABHATÓSÁG: |
![]() "AZT KAPOD AMIT ELÉD RAKNAK" Windows alatt szinte csak a vírusoknak van hatalmas módosítási jogköre, vagy ha hacker szinten értesz a rendszerhez, különben eszed amit kapsz..(oké a hátteret stb. meg lehet változtatni, nade pl. tudod, hogy az alapból szükségtelenül elinduló ÖSSZES géplassító alkalmazást hol tudod módosítani (NEM a startmenüben az 1-2 fősre kicenzúrázott listát hanem az ÖSSZESET!!)?!?! |
![]() "AZT ESZED AMIT FŐZÖL" Linuxban BÁRMIT átszerkeszthetsz, ha nem tetszik, + a lehetőség, hogy teljesen a végletekig minden összehangolj, sokkal személyre szabhatóbb rajta MINDEN, megjelenés + működés is!! + Még kérni is lehet a fejlesztőktől, hogy mit rakjanak még bele, vagy mit változtassanak! Tehát ha nem tetszik BÁRMI akkor jusson eszedbe, hogy MEG TUDOD VÁLTOZTATNI! ;) |
![]() ÚJRATELEPÍTÉS: |
![]() Időnként mindig újra kell telepíteni ( 1-2 havonta vagy 1-2 évente attól függően, hogy használod), mert alapból szar rendszere miatt gyógyíthatatlanul belassul, összeakadnak a programok, nem működik rendesen, tele lesz minden kéretlen szarral, még ha "sikerült" is uninstallálni akkor is stb.. |
![]() SOHA nem kell újratelepíteni csak mert "múlik az idő és gyűlik a szar.." Max. ha direkt nagyon elbarmolsz rajta valamit, ami szinte lehetetlen, mert az ilyen kritikus / fontos műveletekhez minddig jelszót kér. + Ha a /home könyvtárat külön partícióra teszed, újrainstallálhatod úgy a rendszert, hogy az ÖSSZES beállításod megmarad. Ez még akkor is igaz, ha kicsit más linux verziót teszel fel. |
![]() ADATVÉDELEM?: |
![]() Nemrég tudtam csak meg, hogy MINDEN WINDOWS MINDEN ADATODAT MINDENHONNAN MINDIG ELKÜLDI a központnak online, MINDEN jelszavadat és MINDENT, amit csinálsz!! Ezért is olyan lassú és ezért nem lehet kikapcsoláskor se leállítani a "frissítést" és ezért is akad össze olyan sokszor még a legújabb windows is és lassul le, amikor valójában nem kellene lelassulnia! Aztán majd amikor még nagyobb rendőrállam lesz ugye akkor a legutolsó mp3 letöltéseidért is megadóztatnak, és blokkolják majd a gépedet ha nem fizetsz... izgi lesz amikor majd a tömegek is rájönnek hogy a mac-ek is így is működhetnek! |
![]() Ilyen szemérmetlen adatvédelem sértés és emberi jogi alaptörvényszegés és alkormánytiprás SOHA nincs és nem is lehet a linuxban, hisz open source, azaz teljesen nyílvános MINDEN linux MINDEN programkódja, melyet bárki leellenőrizhet és több millióan már le is ellenőriztek..!! Nem véletlenül tér át egyre több cég és projekt és már a kriptovaluták is az open sourcera, mert ami nem open source az eléggé gyanúsan olyan gaz terrorista lehet mint a Bízd a Hackerre című filmben Bill Gates alteregója!, persze biztosan totál véletlen itt is az open source vs. zárt forráskód "Bill Gates monopól mogul" hasonmásság... ;PP Én már olyat is olvastam, hogy a ringyózokba rejtett távolról irányítható "instant totális-géptönkretevő gomb = kill switch" is van |
![]() KINEK NÉZNEK ? |
A windows abból indul ki, hogy "A FELHASZNÁLÓ HÜLYE, s NEM TUDJA MIT AKAR" és ezért megpróbál elrejteni mindent. ![]() Ebbe vagyunk "belekényszerítve" már több mint 20 éve, ideje lenne változtatni netán. |
A Linux azt feltételezi, hogy "A FELHASZNÁLÓNAK VAN ESZE S TUDJA MIT AKAR" s ezért a kezébe ad mindent.![]() Persze ha hülye vagy akinek fingja sincs mit akar, és tanulni is rest, akkor ez lehet mégse Neked készült.. |
![]() KI VAGY VALÓJÁBAN ? |
![]() HÜLYE, aki még fizet is a szarért? |
![]() ESZES, aki ingyen is képes fejlődni? ;) |
+ A Windows még ÉLŐ adásban Bill Gates hivatalos nemzetközi bemutatóján is összeomlik "kék halállal"! xDDD ^^ :
Erre az alapra van építve az összes későbbi windows is, és ezt a szart próbálják azóta is továbbfejleszteni, csak az a baj, hogy ingatag talajra hiába építesz várat, attól még az alap ingatag instabil megbízhatatlan sebezhető fos..!!
S ha nem hiszed, hogy ez a windows kék halál teljes rendszerösszeomlás az újabb windows verzióknál is gyakori (ha a nyugger Mari néni szintjénél picit többre is használod a géped) akkor ezt figyeld, hihetetlen de még a legújabb 2018-as windows office reklámban is kék halállal reklámozza önmagát a szerencsétlen microsoft, ÖNMAGÁT OLTJA! xDDDDDDDDDDDD Beszartam, de legalább jót nevettem, ahogy önmagát oltja 0:49-nél ^^:
Tehát egyértelmű a 2018-as hivatalos windows üzenet: "HA NEM FIZETSZ, JÖN ÉRTED A KÉK HALÁL MINDEN EGYES ALKALOMMAL!!" [A "minden egyes alkalommal" is a hivatalos reklámban van benne ha figyelmesen hallgatod...!! xDDDDDDD Mintha elkerülhető lenne a kékhalál a fizetéssel xDDDDDDDDD Mintha csak a vírusok okoznák a kékhalált..^^ Persze, ha már eltusolni nem tudjuk a kékhalál és hasonló gondok gyakoriságát akkor kenjük a vírusokra, jó marketing ötlet ^^ Így aztán még a sok szart sem érő későbbi frissítést, vírusírtót, tűzfalat, rendszeroptimalizálót meg hasonlókat is arany árban tudják majd eladni NEKED!!! xDDDDDDDDDD Vaaagy bele van építve a windowsba, hogy minden kritikus leállás, programhiba és kékhalál előtt csekkolja, hogy fizettél-e a legutóbbi hónapban és ha nem, akkor szétfagyasztja a rendszert, de csak akkor ha nem fizettél..!! xDDDDDDDDDDDDDDDDD Amúgy az office legalább ilyen tudású, ám nem kékhalálozó linuxos alternatívái közül legalább 1 minden linuxban alapból benne van full ingyen ugye (szövegszerkesztővel, táblázatkezelővel, prezentáció készítővel és még vagy 4 másik irodai programmal) és persze örökké ingyenes frissítéssel (pl. a "Libre Office"-ot preferálom de van "Open Office" is, ami kb. ugyanaz)... De persze "legyél okos", vedd a ringyóz szart havi egyre több ezerért, mert ráadásul már nem is csupán egy egyszeri összegért hanem ÖRÖKÖS havidíjért akarják rádsózni... ^^ ami így ugye 2-3 év után már sokkal többe kerül mint a régi egyszer fizetős verzió (csak az "okos"ok ezt nem képesek kiszámolni, meg amúgy sem terveznek hosszútávra, hisz "okos")... xDDD miket ki nem találnak, hivatalosan bevallják, hogy szartárcsa fosbödön 0-24 kékhalál van még 2019-ben is, ám ezek után még többszörös áron is akarják Rád sózni, holott minden linuxban régóta ingyen van a probléma mentesen működő örökké ingyenes linuxos office alternatíva is.... xDDDDDD
+ BÓNUSZ: A Windows hatékonyságáról Zene CopyContól, mert "lehet, hogy a Windows a szar":


- A világ vezető TŐZSDÉI (pl. a New York-i már régóta linuxot használ, a Londoni tőzsde "csak" 2009-ben váltott Linuxra. )

+ A SZERVEREK DÖNTŐ TÖBBSÉGE IS LINUXOT HASZNÁL ! ! !
+ A Top 500 szuperszámítógép 97%-a IS LINUXOT HASZNÁL ( https://top500.org/statistics/list/ )

+ MINDEN, ami ANDROIDOS az igazából alapjaiban linuxos: Okostelefonok, tabletek "java virtuális gépe" alatt egy LINUX mag [=kernel] van, az végzi a legfőbb funkciókat, csak köréhúztak egy "java"-s környezetet, ami már nem linux s így sokkal sebezhetőbb!)

+ Atomprojectek (Az erőművek + a fegyveresek is linuxot használnak)
+ A hackerek és a titkosszolgálatok (mint pl. CIA, izraeli titkiszolgálat meg hasonlók) is szintén MIND LINUXOT HASZNÁLNAK !!!

+ A világ leggyorsabb számítógépe a kínai Tianhe-2 is linuxon fut (Kylinos linuxxal)
+ A legújabb tengeralattjárók, közlekedési lámpák és amcsi hadihajók IS LINUXOT HASZNÁLNAK!

+ A NASA-nál és szinte minden űrprojektnél IS LINUXOT HASZNÁLNAK (pl. a Debian linuxot)!!!!

+ Modernebb pl. a japán Bullet vonatok vagy Stadler Flirt mozdonyok:

+ Az okosTV-k, ROUTEREK, home gatewayek, set-top boxok, NAS-ok, Raspberry pi-k, okosórák, és milliárdnyi más IOT = internetes eszközök, dolgok többsége IS MIND LINUXOT HASZNÁL !

+ Számos híres Hollywoodi mozifilm is linuxxal készült, pl. olyan közismert Oscar díjas filmek mint pl. a Titanik és az Avatár is CSAK linuxxal készültek!! Ráadásul az ilyen profi szintű mozifilm videókamerák is már jó ideje linuxra kihegyezettek!
+ Eme cégek is már régóta Linuxot használnak: Google, Amazon, Facebook, a bankok döntő többsége (pl. Union bank), az internet szolgáltatók 70%-a, McDonalds vagy pl. a hálózati technológiás Cisco mamutóriás is CSAK linux alapokon működik, kollégiumok, iskolák, számtalan egyetem (pl. Oroszországban, Németországban, Svájcban, USÁban, Fülöp-szigeteken, Grúziában, Olaszországban, Indiában [pl. a Tamil Nadu is mindenre, még a kémia laborokhoz is linuxot használ]), Samsung (okos Tvi pl.), Kindle ebook olvasói, a robotika élmezőnye is már jó ideje linuxon fut és a lista gyorsuló ütemben bővül..!!
+ "NIX" féle linuxot használnak: Wikipédia, Pizza Hut, Twitter, IBM (nem csak szerverei de immáron okosórái is), a tengerészeti és hadi ipar döntő többsége (pl. a DARPA is), számos parlament mint pl. a Francia, az amerikai posta, újabb féle okosautók, OLX, Just Dial
+ 2010 Putyin windowstalanítja Oroszországot a Linux javára
Sok linux verzió nevében nincs benne maga a linux szó, de attól még az annak egy alfajáta ha utánanézel pl. itt!!!!!!

Nem pusztán egy "komoly" cégnél, hanem ahol ÉLETEK is fűggnek tőle, tehát, ahol VALÓBAN komolyan veszik a stabil biztonságot + megbízhatóságot (akár az internetes pénzkeresésben) ott vajon miért használnak mindenhol linuxot? Érdemes lehet ezen Neked is elgondolkodnod, ha nem akarod Te is megvárni míg többször ellopják a jelszavaid az internetes csalók az online pénzkeresős cégekhez mint velem történt 2015-ben 3x is!! Ezért is írom most eme cikket, hogy Veled ilyen NE történjen, hisz mit ér ha sok pénzt is keresel az intereten ha végül mégsem fogsz tudni hozzájutni a lopós hackerek, vagy épp "csak" vicceskedvű munkaeszköz(=windows) tönkretevők miatt (mert ha a fenti listából csak a fele igaz, már hatékonyabb online pénzkeresésre is a linux, még akkor is ha soha el se lopják a jelszavad, szerintem. Pl. windowsnál csomószor veszett el több órányi munkám mert újraindult , kifagyott, nem működött jól, vagy belassul negyedére stb. linuxnál ilyen még nem volt =) Te megtettél mindent egy stabil, megbízható, a lehető leggyorsabb, de legfőképp BIZTONSÁGOS internetes pénzkeresési munkaeszköz beüzemelésének érdekében? Az Apple és a Linux operációs rendszerek közös "Unix" rendszerből erednek, ami miatt az Apple oprendszere amúgy alapból biztonságosabb egy picit mint a windows, de azért az űrhajósok és titkoszszolgálati népek stb. (pl. NASA, szupermozdonyok,fontosabb TŐZSDÉK, szerverek több mint felére, stb.) mégsem Steve Jobs bácsi oprendszerét teszik.. Vajon ők is miért nem Apple vagy windows féléket használnak?? Vajon miért??? Miért? Hát pl. ezért NE VEGYÉL APPLE-t se..!!:
+ Itt van egy fantasztikus kis 20 perces Apple paródia az apróbetűs szerződések NEM olvasásának következményeiről:
+ 2 videó arról, hogy az Apple és Windows már engedély nélkül törli az adataidat és miért NEM a te géped már többé!! KRITIKUS infókkal!:
Pedig a titkosszolgálatok is biztos nagyobb biztonságban és stabilitásban lennének jó kis Almás Ringyózzal.. ;DD Ne hidd el, nézz utána! Bátorság !
Persze a ringyóznál még az alma is jobb, s ezt a Microsoft is tudja:

;D
+ A nyílt forráskód ereje: Apple vs. Linux vs. Windows összehasonlítás videó:

(pl. nagyma) IS felhasználóbarátabb!


inkább egy Linux, mert némelyik Linux verzió ténylegesen a leg analfabétábbaknak is sokkal egyszerűbben használhatóbb mint a Windows! Ilyenek például az általam ezen cikkben ajánlott és magyarul is legelterjedtebb és legtámogatottabb Ubuntu vagy Linux Mint verziók, melyek már MOST IS a 3. legelterjedtebb operációs rendszerek a bolygón (a windows és apple OS után), s ha ilyen ütemben terjed hamarosan a 2. lesz (majd talán az 1. is? ;D)!! Ezeken például a programtelepítés is sokkal egyszerűbb: csak kiválasztod a kívánt programot a vizuális program/csomagkezelő listából a szoftverközpontban, rákattintasz és semmit sem kell csinálnod, fölrakja Neked anélkül, hogy telepítőt kéne a neten keresni, letölteni, (esetleg mountolni), kicsomagolni, futtatni és licenszeket elfogadni, beállításokat vacakolni telepítés közben meg a sok "tovább" gombot nyomkodni, kivenni a pipákat a kéretlen toolbarok meg stb. mellől...Tehát semmi ilyesmi cécó a linuxnál nincsen programtelepítéskor, mert itt tényleg 1 kattintás programot telepíteni, azaz messze sokkal egyszerűbb ez is és még attól se kell félni linuxon ráadásul, hogy esetleg vírusos, vagy fizetős, esetleg félig működő demó, limitált vagy elavult verziót teszel-e fel, mert a beépített szoftverközpontból telepített összes program teljesen ingyenes, teljes verziós, nem limitált, többszörösen be- és átvizsgált, vírus és hiba mentes, s mindig a legfrissebb verzióját rakja fel automatán és kb. mind tud magyarul is, s nagyon könnyű megtalálni őket kulcsszavak vagy kategóriák alapján is, ráadásul egyszerre többet is telepíthetsz 1 kattintással, nem kell 16x annyit kattintani ha 16 programot telepítenél egyszerre, ráadásul ha igényel bármelyik program valami külön kiegészítőt a működéséhez akkor egyből azt is felrakja +1 kattintás nélkül..!! nem úgy mint a windosnál, ahol neked kell ilyenkor felrakni 16x annyit kattintani, olvasni, pepecselni, külön felrakni az igényelt kiegészítőket pl. a frameworkot, vagy service packet, codecet, stb.-t előtte/utána külön (melynek megfelelő és friss és kompatibilis verziójához telepítőt szintén keresgélhetsz a neten 1 órát ami pont a te rendszereddel kompatibilis, stb..)! ^^ Tehát ha hatalmas analfabéta vagy, akkor is egyszerűbb a linux, ami nem csak a program telepítések egyszerűbbségében nyílvánol meg közel sem, ez csak egy példa volt, hogy értsd mennyivel egyszerűbben kezelhetőbb, felhasználóbarátabb még az ilyen alap dolgokban is. Vagy pl. szintén ennyivel könynebb az uninstallálás is, vagy pl. nem rejti el a filekiterjesztéseket, alapból felismeri a filekiterjesztés nélküli filetípusokat is, több mindent tud alapból olvasni, megnyitni (mert ugye nem kell rá fizetős programot venni hanem alapból jár hozzá az ingyenes pdf olvasó, stb.), és nem kell külön még csomó programot lecserélni / plussz programot felrakni rá ha nem akarsz agyfaszt és instabil sebezhető rendszert (tehát nem kell exploler böngésző helyett másikat felrakni, nem kell tűzfalat, vírusirtót konfigurálni, se sok idióta beállítást átállítani), vagy pl. nem rejti el a fontos beállításokat, személyreszabhatóbb, s sokkal értelmesebben van beállítva alapból fényévekkel kevesebbet kell finomhangolni a rendszert (pl. hogy ne indítsa el a sok kéretlen szart minden feltelepített programhoz is alapból, vagy hogy ne rejtse el az elindult kéretlen géplassító szarokat, stb.), és alapból ugye ugyanolyan egyszerű, magyar tálcás, start menüs mint a ringyóz, de ha még így is félsz inkább kérd meg az unokádat csapatmunkában, hogy hogyan kell az entert lenyomni a linuxon, mert megéri hidd el!:
+ A linux a drivereket, kodeket észreveszi, hogy ha hiányoznak, és csak rá kell bólintani, hogy föltegye őket, vagy az új hardvereket is jobban felismeri, nem kell újraindítani, stb. (lásd a fenti összehasonlítást) + magyarul van minden és soktízezer lelkes magyar linux fórumozó szinte biztos, hogy már előre válaszolt minden kérdésedre, ha rákeresel..!! Eddig én is minden kérdésemre megtaláltam a választ és eddig teljesen meg vagyok elégedve a Linuxommal én is, ugyhogy bátran ajánlom mindenkinek aki biztonságosan akar pénzt keresni az interneten, vagy csak simán egy stabilabb, megbízhatóbb könnyebben kezelhetőbb rendszert szeretne méghozzá ingyen! ;)



A windowsos programok közt túlnyomó többségében a legújabb 1-2 éves friss játékok terén van a legtöbb olyan program, ami még Wine-al vagy PlayOnLinux-al se megy egy könnyen linuxon (tehát ugye a legújabb, tényleg legfrissebb csudi 3D-sekről beszélek, nem pedig az 5-6 évesekről vagy őskori 2D-sekről amik természetesen 99,9%-ban mind simán futnak!!). Sőt még régi játékkonzol (NES, SNES) és DOS szimulátor is ingyen van linuxhoz, melyen én is kipróbáltam vígan fut minden játék. S a nem futó legfrissebb játékok száma is folyamatosan és rohamosan gyorsuló ütemben csökken hála a folyamatos fejlesztéseknek). S ha mégis valami netán nem futna még azok után se, hogy napokat böngészted a megoldást vagy pl. vársz 1 évet mire beépítik a PlayOnLinuxba a legfrissebb jövőre kiadott játékodat is (mert ugye minél több év telik el annál nagyobb eséllyel fut PlayOnLinuxxal, s a játékpremier utáni 5-6 év eltelte után már közel 100%, hogy tudsz futtatni bármilyen játékot), ám még ezek mellett is a futtatáshoz tudsz még komplett windowst is szimulálni VirtualBoxxal linuxon (bizony, komplett ringyóz futtatás csak a linuxon belül biztonságos ;D Bár így kb. 20%-ot vesztessz a teljesítményből, tehát pl. 100 FPS helyett lesz 80. Vagy akár 2 operációs rendszert is használhatsz párhuzamosan külön tárhelyről, ha nagyon analfabéta lennél az iméntiekhez. Windowst a játékra és minden másra a linuxot (pár ezer forintért már vehetsz hozzá külön SSD tárhelyet, szerintem 5000 HUF nem nagy áldozat a biztonságért még akkor is ha folyamatosan a legújabb 3D játékokkal játszanál többnyire). Tehát ha nagy gamer vagy aki szarik a BIZTONSÁGOS pénzkeresésre és egyéb előnyökre vagy képtelen rákeresni hogy "játék neve + linux" (akár angolul) akkor sajnos továbbra is maradhat a Windows (egy külön vinyón persze, s amikor épp az fut kihúzol minden fontos adatot tartalmazó tárolót a gépedből). Minden más esetre a Linux a jobb. Tehát ha nem esportokból élsz és nem vagy űberkocka 0-24 gamer akkor akárki vagy, bármit is csinálsz, számodra is tökéletes a linux! Mindenhez vannak eszközök és programok és 1000x nagyobb részük ingyenes mint a ringyóznál. De persze egyre több kifejezetten linuxos gamer youtuber van, mert a linuxos játékok streamelése is egyre divatosabb, hisz a windowsos játékok PlayOnLinuxxal tényleg egyre inkább futnak MIND. De eme megoldáson kívül is egyre több a kifejezetten linuxra írt modern játék is, sőt rengeteg játéknak van direkt linuxos alternatívája (pl. Age of Empires = 0 A.D., Worms = Hedgewars, Quake 3 / Open Arena, stb.). Sőőt: egyre több játékot adnak ki direkt hivatalosan Linuxra is! Pl. már a Steam is gyorsuló ütemben egyre több játékot ad ki Linuxa is, egyre többhöz írnak hivatalos linux verziót alapból köszönhetően az egyre inkább multiplatformú fejlesztőrendszereknek hála (amik egyre inkább lehetővé teszik azt, hogy ne kelljen külön írni egy verziót linuxra, hanem a multiplatformú fejlesztőrendszerűkkel 2 kattintással legeneráljanak egy linuxos verziót is a játékból!!), s pl. így az én 3 kedvenc játékomhoz is van már hivatalos linux verzió, tehát eme gyenge pont se lesz itt sokáig.. ;)
S lehet emiatt olvastam nemrég olyat, hogy eme fejlődés már ott tart, hogy bizonyos legújabb 3D-s játékok (a tényleg legfrissebb izom-3D brutál effektesek közül) is már linuxon gyorsabban futnak mint windowson..(pl. több FPS-el)! ;D
S újabb infóként meg hozzáfűzöm, hogy pl. steammel rájöttem a "kifejezetten CSAK windowsos játékokat" is simán lehet futtatni bármely linuxon úgy hogy +1-et kell csak kattintatni a beállításokban (hogy "force compatibility tool", azaz pl. a protont kiválasztod a listából a kompatibilitási eszközöknél az adott játék jobbklikkes beállításainál), és lényegében a legújabb csak windowsos játékok is futnak (és max azoknál lehet probléma ezzel így úgy olvasom amik online multiplayeresek és steames anticheat rendszert használnak, de ugye azoknak meg szokott lenni kifejezetten linuxos verziója is)! Tehát így már én is kb. 1000-ből 1 olyan játékkal találkoztam csak, amit nem tudtam rendesen futtatni linuxon annak ellenére, hogy kifejezetten csak windowsra írták..! Mert ha nem jól futna a legújabb játék akkor is futni szokott élvezhetően, max néhány "forradalmian új grafikai beállítást" kikapcsolsz a beálltásoknál. S ha pl. egyik protonnal nem megy akkor egy másik verzióval tuti menni fog, csak kipróbálsz 1-2-t a kb. 6-8 db-os listából és kész (érdemes ugye annál újabb proton verziókkal kezdeni a próbát minél újabb a játék, hisz ugye az ősrégi windowsos játékok a régebbi proton verziókkal szoktak jól futni általában).

Bár szabhatod akár TELJESEN olyan kinézetűre is mint a windows, de attól még nem lesz az (ehhez van akár windowsos theme is, de én inkább a dowlas KDE plasma theme-t szeretem kubuntuhoz, ez is nagyon hasonlít, de sokkal letisztultabb)! Tehát a fő különbségeknél igazából a játékokról és egyéb windowsos hobbikról van szó, mert pár dolog azért más picit, melyekhez lehet idő, amíg Te is hozzászoksz. Azonban minden ilyesmi logikusabb és általában könnyebb is, csak én is anno mint sok kezdő Linuxos hiányoltam az olyan valójában őrülten felesleges dolgokat mint pl. .exe fileok netről letöltése és telepítése, vagy filekiterjesztések használata, de ha eme cikkemet tényleg teljesen (pl. a fenti listát is) végig elolvastad/elolvasod, akkor tudni fogsz minden lényegeset, pl. tudod, hogy az az 1-2 dolog ahol némi kezelésbeli eltérés is van, azoknál minek mi a logikusabb és jobb alternatívája, s, hogy hogyan használhatod... Pl. "Sajátgép" helyett: /media/, bár "Sajátgép" szerű vizuális böngésző is van. Tehát szokj le a valójában értelmetlen Windowsos hobbijaid Linuxon való továbbviteléről, nem nehéz, aztán rájössz majd Te is, hogy így tényleg jobban jártál, mert tényleg minden egyszerűbb, átláthatóbb, könnyebben kezelhető. Erre mondok még egy példát: A linuxon minden egy file. Tehát pl. ha nagyon bele akarsz turkálni a rendszerbe akkor ez jusson mindig eszedbe, a linux híres arról, hogy minden eleme egy külön file (nem úgy mint az idióta őskáosz ringyóznál ahol nem EGY file minden hanem 77 db ami 534 helyre van szétszabdalva mint pl. a regisztry chace anyám kínja, és tökmás dolgokkal összekeverve, meg titkosítva, és elrejtve vagy alapból nem is fileba tárolva hanem csak legenerált adatokként a memóriába, meg utólérhetetlen, nyomkövethetetlen helyekre amikre (amiken csak gyűlik a szar mert persze uninstalláláskor nem bírja már ugye kipocolni onnan) s így az átlag felhasználó rá nem képes találni de a vírusok meg simán könnyen tudják módosítani is [ha a hacker ugye már rájött a turpisságra]...). Tehát a windows azt csinálja, hogy minden kulcsfontosságú fileját, rendszer-beállítását igyekszik minél inkább elrejteni, szétdarabolni, titkosítani, tömöríteni, átláthatatlan zűrzavaros módon megoldani, mert tudja, hogy alapból szar, sebezhető a rendszere (pl. a filejogosultságok, filehozzáférési jogok terén is) ezért így próbálja a hackereket meggátolni abban, hogy rájöjjenek a működésére. Linuxon pont fordítva van ez (hisz a biztonság alapból megoldott), s így nem a felhasználó elől akarják elrejtedni a dolgokat, s nem átláthatatlanná akarja tenni a filerendszerét és működését az átlag ember számára hanem pont, hogy nyílttá, átláthatóvá és következetesssé. Tehát pl. linuxon a DVD meghajtód, a nyomtatód, a billentyűzeted is EGY file (ha finomhangolni akarnád netán szövegszerkesztővel megnyitva az összes totál-részletes beállításhoz egyszerű szöveges parancsokkal). A ringyóznál ilyet álmodban sem tudnál megtenni, mert nem csak gőze sincs az átlag embernek, hogy milyen filet hol keressen, de a beállítások se sima szöveges módon vannak benne tárolva ha meg is találja a filet hanem olyanban, amit csak a hackerek tudnak visszafejteni (ami a hackereknek lehet 2 kattintás, de te meg kurvára nem tudod ténylegesen finomhalngolni a rendszered ha a nyugger nagyi néninél picit többre szeretnéd használni [pl. egy olyan monitorfelbontást szeretnél használni, ami alapból nincs a beállítások közt de tudod, hogy a monitorod / projektorod képes rá]). S persze ugye minden lényegihez van vizuális ablakos beállító a start menüből is, ezért jó, hogy ingyen telepítés nélkül is ki lehet próbálni egy telepítő CD-ről, s akkor majd látod, hogy kinézetre is "szinte windows", csak könnyebben kezelhetőbb és nem olyan sebezhető, átláthatatlan őskáosz instabil fostárcsa... ;)
Még egy fontos különbséget megemlítenék a windows NTFS és a linux ext4 filerendszere közt: a windowsos NEM különbözteti meg a filenevekben a kis és nagybetűket a linuxos viszont IGEN, tehát így ott lehet sok majdnem ugyanolyan nevű fileod egy mappában is pl.: FILE.txt + File.txt + file.txt + filE.txt.

Erre nagyon egyszerű a megoldás. Ha még kezdő vagy Linux téren, vagy még hezitálsz, akkor csak simán rakj fel egy Ubuntu-t vagy Linux Mint-et (vagy ha ősrégi a géped akkor e kettő Linux verzió lassabb gépre optimalizált al-verzióit: Lubuntu , Xubuntu vagy Linux Mint Xfce ). Én is ezen 2 Linuxxal kezdtem 2016-ot, mert ezen 2 Linux verziót direkt úgy írták meg, hogy magyarul is "windowosan egyszerű" legyen kezelni és ezekhez már magyarul is nagyon széleskörű a támogatás + sok évre előre garantált a hivatalos magyar támogatás is. Ez a 2 Linux verzió a windows és apple oprendszerek után a 3. legszélesebb körben használt oprendszer már most, s ahogy halad nemsoká a windowst is leütik az első helyről! =) Egyéb linuxoknál csak ahol van LTS = Long Term Support, ott van több éves támogatás előre garantálva (pl. biztonsági frissítések, stb.). Ha ezeket a magyarul is tökéletesen tudó két verziót már ismered, akkor van még vagy 6000 féle egyéb linux verzió mint pl. a szintén direkt az Applera és Windowsra hasonlító, azokat helyettesíteni hivatott, kezdőknek szánt linux alternatíva: Elementary OS és a Zorin OS, ezek viszont sajna már sokkal kevésbé tudnak magyarul és én se próbáltam ez utóbbi 2-t. De ha jól tudsz angolul akkor pl. nézhetsz itt jobboldalt szavazást még sokkal több linux verziókról is.


Linux TELEPÍTÉS:

BIZTONSÁGOS LINUX TELEPÍTÉS:
1.
Előbb azért ments ki minden fontos adatot mindenhonnan + a könyvjelzőket, jelszavakat, beállításokat, stb. Én egy külön SSD vinyót szoktam mindig a linuxnak hagyni, s a telepítés alatt a többi adatot tartalmazó vinyót kihúzom, hogy még véletlenül se essen bajuk (s utána is úgy használom mindig a rendszert, hogy a linux vinyón csak a linux és törölhető programok legyenek, de semmi fontos adat, hogy később is könnyen újra lehessen rakni a rendszert.).
2.
Töltsd le pl. az Ubuntu, vagy Linux Mint valamelyikét. A natúr ubuntu szerintem hihetetlen fos, ezért annak egy ugyanonnan letölthető variánsát ajánlom a Kubuntu-t, ami meg hihetetlen jó! Ez a kedvencem már sok éve a rengeteg KDE-s előny miatt, mely pl. fényévekkel jobban személyreszabhatóbb minden (kezelőfelület, filekezelő, tálca, gombok, gyorsbillentyűk, stb., van normális részletes keresője, a programlista is rendes és nem hiányos mint a natúr ubuntunál, minden sokkal többet tud benne, sokkal könnyebben használható, célorientáltabb, értelemszerűbb és sokkal több beállítási lehetőség van MINDENRE + Van alapból is települő progija android okostelóhoz, FTP-hez, videókészítéshez, VLC-hez, stb, és rengeteg más előnye van a totálfos natúr ubuntuval szemben! Tehát NEHOGY a natúr csupasz bekorlátozó OMG csicska Ubuntut válaszd hanem a Kubuntut, ami ugyanonnan tölthető le és lényegében ugyanaz (csak más az ablakkezelője, megjelenítője, kliens-programkészlete)! írd ki DVD-re (vagy USB pendrivera a "StartUp Disk Creator" = indítólemez készítővel 1 kattintással vagy ahogy az ubuntu.hu-n is részletezik), s indítsd el róla a géped. Ilyenkor ugye felajánlja, hogy akár ki is próbálhatod telepítés nélkül is, s ha ezt választod akkor semmi nem fog maradandóan módosulni a gépeden, ám mégis elindul egy teljesen full működőképes Linux csak a CD/DVD/Pendriveról! (A windows ilyet megnézem mikor fog tudni ;D)
Ha telepítés nélküli kipróbálással működik a rendszer akkor valszeg jó lesz, de pl. ha meg akarod tudni, hogy 64 vagy 32 bites a rendszered, hogy olyan linuxot s programokat telepíthess akkor a natúr "arch" terminál paranccsal tudod ezt lecsekkolni. Ha arra azt írja, hogy "i686" akkor a géped architektúrája, fizikai rendszere 32 bites, és ha azt írja az arch parancsra, hogy x86_64 akkor 64 bites.
3.
Ha újraindítás után alapból netán nem indulna el magától a DVDről a linux telepítő akkor a DVD-ről való indításhoz általában a DEL vagy F8-F12 vagy F2 gombot kell nyomni az újraindítás után, hogy az ekkor előjövő menüből majd be tudd állítani az indításhoz, hogy a DVD-ről induljon a rendszer (= boot from DVD) és ekkor el fog indulni a linux telepítő.
4.
Ubuntu telepítésnél a magyar nyelv és automatikusan felismert időzóna kiválasztása után felajánlja hogy feltelepítheted a "Harmadik féltől származó csomagok"-at: ez azt jelenti, hogy a nem ubuntus hanem egyéb programokat, kiegészítőket is felrakja-e mivel ezek nem ingyenes opensourcek hanem jogdíjas licenszelt kiegészítők (de persze ingyen kapod meg ezeket is, nem neked kell fizetni érte), ilyen pl. az mp3 kodec is, meg hasonlók, ami elég hasznos, tehát eme 2 pipát is be szoktam pipálni.
Ez után jön a telepítéshez kiválasztandó merevlemez tárhely kiválasztása és annak az opcionális részekre osztása (=partícionálás). Ha ugyanazon a merevlemezen (de annak akár egy al részén = másik partícióján) vannak még fontos adatok, amelyre a linuxot telepítenéd, illetve ha nem teljesen érted miről beszélek most, akkor a biztonság kedvéért inkább kérj meg egy 8 évesnél fiatalabb hozzáértő unokát, aki tudja mi az a merevlemez partícionálás, vaaagy különíts el egy teljes egész merevlemezt (mint én) csak a linuxnak (pl. egy külön SSD amúgy is rengeteged dob sebességben ha egy külön SSD vinyóra pakolod a linuxot!) és akkor nem szúrhatod el, mert az egész winyó le lesz formatálva, magyarán minden adat el fog veszni róla! Fontos, hogy a partícionálásnál tehát a legutolsó 'egyéni' opciót válaszd és ott állíts be jól mindent ha nem akarsz nagy bada bummt..! Pl. a lemezbetöltőt az újabb ubuntuknál (20-as verziónál pl.) már az sda-ra kell rakni akkor is ha valójában sda1-re, sda2-re, sda3-ra stb-re kerül majd, ha nem így teszel nem fog már elindulni! + Az ext4 filerendszert érdemes választani alapból, az a legjobb, s érdemes még e mellé külön egy pár gigányi 'cserehely' = "swap" filerendszerű virtuális memóriaként szolgáló partíciót is elkülöníteni, hogy gyorsabb legyen a gép ha netán nincs benne 16+ giga ram. + Ha kér gyökérfilerendszert, gyökérkönyvtárat, vagy valami GYÖKÉR-csatolási helyet a particionálási menüben, akkor oda elég egy "/" jelet beírni a csatolási ponthoz!
5.
Ha így teszel akkor automatikusan mindent elvégez ezután már magától. Ha külön vinyóra pakolod a linuxot és az adatokat tartalmazó vinyót kivetted és NEM az egyéni telepítést választottad akkor persze az előző pont 'bonyolultságaival' sem kell vacakolnod!
Nyomod az entert és ennyi, KÉSZ, kaptál egy BIZTONSÁGOS pénzkeresési rendszert max. fél óra alatt teljesen készen és ingyen, magyarul, ahol a magyar kezelőfelületeken (főleg a Kubuntunál) már a végletekig abszolút mindent teljesen magyarul grafikus felületekről be tudsz állítani a windowshoz hasonlóan! =)
Ha valamit még sem tudnál beállítani, akkor csak keress rá és ki jön a válasz és, ha pl. valamit nagyon nem találnál akkor ugye angolul meg aztán már tuti egyből ki jön a válasz (mint pl. driver nélküli magasabb egyédi felbontás beállítás

LINUX GY.I.K.:

"disztró" = "disztribúció" = a 6000 féle linux verzió egyike (mint pl. az Ubuntu vagy Linux Mint melyek alverziói már csak kb. az ablakkezelőjükben, azaz a megjelenésükben különböznek mint pl. MATE, Cinnamon, KDE, Unity, [vagy a kevésbé gépigényesek:] Xfce, LXDE, Gnome), meg abban, hogy milyen egyéb plussz programokat raknak még fel (pl. most 2017-ben már egy sokféle multimédiás dj + zene-, kép- és komoly videóvágó és 3D animáció készítő (ingyenes) programokkal is alapból felszerelt ubuntu linux stúdiót is kipróbáltam =) ).
"csomag" = program
Canonical = Hivatalos (pl. egy bevizsgált és tuti megbízható programra szokták alkalmazni azon programlistáknál, amelyek nem csak a 6000 fős hivatalos canonical programokat tartalmazza, hogy meg tudd különböztetni őket)
Ha programot akarsz telepíteni, akkor ne a neten keress telepítőt, hanem a linux START MENÜD -> BEÁLLÍTÁSOK -> CSOMAGTELEPÍTŐ vagy "Ubuntu Szoftverközpont", vagy "Szoftverek", vagy "GDebi CsomagTelepítő", vagy "Discover szoftverközpont" vagy "Synaptic CsomagKezelő", vagy "Software Boutique", "Muon csomagkezelő" stb. mert ezekből több féle van, mindegyik picit más, s lehet csak 1, de lehet, hogy több is alapból a rendszered része a linux verziódtól függően. Van amelyik magyarul tud jobban, van amelyik átláthatóbb picit, van amelyik részletesebb infókat is képes kiírni, van amelyiknek a keresője vagy programkilistázása a jobb, stb. de kb. ugyanazt tudják! Tehát ezek egyikének a vizuális felületén keress kulcsszóra (pl. képszerkesztő, stb.) vagy kategóriák alapján is böngészheted az ingyenes és előzetesen bevizsgált tutira biztonságos programok több mint 6000 fős listáját és 1 kattintással felrakhat neked akár több tucat előre "a kosárba tett / telepítésre bepipálással kijelölt" programot, s Neked még a tovább gombot se kell nyomkodnod meg semmit, ott lesz start menüd programlistájában a megfelelő kategóriában az indítóikonja indításra készen! ;)

Vagy ha így nem találnál célodnak megfelelő programot akkor próbáld a kulcsszót angolul vagy googleba: "XY célra linux porgram" vagy "windows program neve alternatíva linuxra" s ha így már megvan a program neve akkor is NE a netről próbáld letölteni, hanem a csomagtelepítőből, mert azok között biztos nincs vírusos (előre át vannak nézve), és tuti ingyenesek (s nem zaklatnak semmivel) s ebben a min. 6000 darabos programlistában amúgy is így név alapján már tuti megtalálod majd:

"repository" = angol neve ennek a hivatalosan beépített programlistának (amit a fentebb felsorot többféle szotverkezelő programmal is elérhetsz, s ha nem tetszik akár új jobb programkezelőkre is válthatsz!), mely min. 6000 programot tartalmaz, melyek jó részét akár internet nélkül is telepítheted! Ha innen telepítesz programokat akkor biztos lehetsz benne, hogy valóban ingyenes (nem zaklat se reklámokkal se böngészőbe épülő szemetekkel) és ártalmatlan. A "Linux Mint" (1,4 Gsiga) több ilyen előre bevizsgált progit tartalmaz a telepítő lemezén ill. alapból feltelepülőként mint az Ubuntu (0,7 Giga).
".EXE" filekiterjesztés helyett ".DEB" a futtatható file, de amúgy nemigen használ filekiterjesztéseket a linux és még is tudja, s ki is írja, hogy melyik milyen típusú file, s mivel tudja megnyitni. De ilyeneket inkább ne futtass, inkább használd az előbb írt módszert! Ha mégis futtatni akarnál .DEB vagy egyéb fileokat akkor általában előbb futtathatóvá kell állítanod a jobbklikk -> tulajdonságok alatt 1 pipa bejelölésével, ez is egy beépített biztonsági kapu! ;) Ha netán még ezek után se futna a .DEB file akkor terminálba: sudo dpkg -i filenév.deb
"CTRL-H" billentyű kombinációval IS tudod általában a rejtett fileokat megjeleníteni vagy eltűntetni (vagy a fileböngésződ beállításai közti pipával).
Nincs "C" meg stb. meghajtó! Egy gyökérkönyvtárból tudsz elérni mindent a "/"-ből. Ezen belül kapsz pl. egy /home/USERNEVED saját könyvtárat (ahova pl. a printscreeneket is pakolja automatán!), s a /media/USERNEVED alatt találod mindig a további merevlemezeid, adattárolóid, vagy bármely "sajátgép"ként működő filekezelőből is persze megtalálni!
"TERMINÁL" = Általad beírt szöveges parancsokat végrehajtani képes alapprogram, mellyel MINDENT el lehet végeztetni, de NEM KELL MEGIJEDNI, lehet e nélkül is használni a rendszert minden lényegi dologra!! Viszont ez a rendszer alapja, magja, ami windowsból kimaradt, mert igaz ugyan, hogy az átlag felhasználónak nemigen kell bajlódni vele, de ha mégis csak lenne valami, amit grafikus felületen ne tudnál megoldani, akkor a problémádra rákeresve biztos, hogy mindig találsz rá olyan megoldást, amit csak ide be kell kopi pásztéznod és kész =) Tehát igencsak meg tudja könnyíteni a dolgod sok esetben! A "start menü"ben, vagy tálcádon is ott van az indítóikonja, valami hasonló egyszerű kinézete lesz:

A TERMINÁLTÓL NEM KELL FÉLNI! Inkább örülni kell neki, hogy végre itt van ilyen is, mert pl. ha windowsba fel akarom telepíteni a filezilla FTP programot, akkor az közel sem olyan egyszerű, mint ide be kopi pásztézni, hogy "sudo apt-get install filezilla" =)
Ráadásul minden ablakos filekezelőből is egy F4 gombbal feljön az aktuális mappa elérési útvonalhoz útvonallal együtt, így nem kell külön az útvonalat se beírni (se "cd" paranccsal odamenni) ha egy konkrét file-ra parancsolnál valamit. ;)
Ha a terminál kér jelszót, akkor természetes és megszokott dolog, hogy jelszóírás közben NEM látszódnak még csillagok sem!
FONTOS, az is, hogy amikor pl. telepítések előtt megerősítést kér az Igen, Nem, Yes vagy No kezdőbetüjével, akkor kis y helyett nagy Y-t fogad csak el megerősítésnek ha azt írja ki hogy nagy Y vagy nagy N, vagy nagy I-t kis i helyett ha az Igen vagy nem [I/n] rövidítését kéri, tehát mindig pontosan azt kéri, amit kiír csak el kell olvasni!
A lentebbi opcionális parancsokat tehát mind ide kell írnod majd, ha érdekelnek, de persze szinte mindent meg lehet oldani e nélkül is a vizuális és magyar "start" menüből és a windowshoz hasonlító programjaiból, beállításkezelőiből (pl. Gdebi vagy Synaptic programtelepítő, szoftverközpont stb.).
Ha netán a képernyőfelbontást nem tudnád elég nagyra állítani a beállítások közti grafikus felületen még azután se, hogy a beállítások -> hardverek -> új hardver (vagy hasonló) beállításoknál új drivereket kerestettél és rakattál fel automatán 1 gombnyomással mindenhez az internetről, tehát ha ezek után se menne, de biztos vagy benne, hogy nagyobb felbontásra is képes a monitorod (vagy projectorra szeretnél kitenni nagyobb felbontást és ezért nem látszik a beállításoknál elég nagy felbontás) akkor a nagyobb monitor felbontást bármely linuxnál így simán meg tudod oldani 1 perc alatt 3 kopi pászte terminál paranccsal, nekem is sikerült bármilyen teljesen egyedi felbontásra is, és ha újraindítás után nem tartaná meg akkor eme 3 parancsot egy sima szöveg fileba 3 új sorként rakd be .sh kiterjesztéssel, s a tulajdonságainál állítsd futtathatóvá és a start menü beállítások közt add meg, hogy futtassa minden gépinduláskor! Ha így nem menne akkor a /home/FelhasználóiNeved/.config/autostart/ -ba is másold be a .sh filet. Csak arra azért vigyázz, hogy a monitorod/projektorod képességénél nagyobbra ne állítsd különben vehetsz hozzá új monitort, vagy kereshetsz rá majd 1 másik gépen, hogy miként lehet behívni a karakteres parancssort bootolás előtt, mint ahogy nekem egyszer így elszált a grafikus felületem (de rákeresve másik gépen még onnan is vissza tudtam állítani a grafikus felületet persze ;D), bár akkor egy totál másik módszerrel állítgattam az ablakkezelőket és grafikus vezérlőket is össze vissza kezdőként, nem az imént belinkelt módon! :D ;)
Ha netán egy új / külső USB tárhelyre / pendrivera nem tudna a linux írni vagy bármely linuxos program írni, másolni, vagy bármilyen okból bárminek, bármely programnak nem lenne hozzáférése bármihez (pl. egy újonnan telepített programnak, vadi új meghajtónak) akkor ezekre is kell, hogy legyen a vizuális beállítások közt is mindig megoldás (pl. a szoftver telepítőd -> telepített szoftverek -> beállítások -> engedélyek), vagy ha nem találod akkor pl. eme paranccsal is meg tudod oldani:
sudo chmod -R 777 /elérésiÚt/utvonala/könyvtár/vagy/file
azaz pl.:
sudo chmod -R 777 /media/FelhasználóiNeved/USB-TárhelyedNeve/
Ez is ugye a nagyobb biztonság miatt van (mert ilyenkor is bekéri a jelszót), s elég egyszer beállítani ugye ezt is.
Ezek előtt / után pedig ha netán nem is látná, vagy elérési hibákat írna ki akkor ugye "becsatlakoztatni = mountolni" is kell a meghajtókat automatán, ami az újabb verzióknál automatikus, vagy első mappaböngészési kattintásra automatikusan megtörténik, de ha netán mégse és elérési / mountolási hibákat írna ki akkor a "disk / lemez" kulcsszavakra vagy hardverbeállításoknál a meghajtóknál előjövő vizuális beállítások közt is ott a meghajtók automatikus csatlakoztatásnának a bepipálási lehetősége. .
Ha esetleg netán tán a linux terminálod nem lenne képes kezelni a szóközt akkor rakd ""-ek közé vagy rakj fel egy másik terminált, de igazából ez se szokott probléma lenni, csak azért ezt is leírtam.
Tehát ha valami nagyon nem menne vagy ha valami nem tetszik és nem találsz rá egyből megoldást akkor is jusson eszedbe rákeresni, mert valóban MINDENT MEG TUDSZ VÁLTOZTATNI, BÁRMI legyen is az és még ha nagyon el is barmoltál valamit, akkor is még a "0-24 el nem induló feketeképernyős halálból" is vissza lehet hozni a rendszer!! ;)) Hisz ez nem windows, tehát csak keress rá pl. egy szép kerek magyar mondatban hogy "linux mint vagy ubuntu linux alatt hogyan tudom megváltoztatni a ...X.. Y-át..Z-ssé??" és tádáá TUTI találsz rá egyből megoldást akár videók formájában is már egyre inkább..! ! Ha esetleg netán tán mégse akkor keress rá angolul és FIX, hogy meglesz a megoldás, nekem is eddig mindenre meglett (magyarul is általában), pedig én nagyon aprólékosan is pepecselek linuxxal már egy ideje..! ;))


Biztonsági +
Stabilitási Tippek:

- Mihamarabb tedd fel a legújabb hivatalos frissítéseket, updateket ha szól, hogy van új, ezeket automatán csekkolja a linux naponta ha neten vagy és szól kis ablakban általában (vagy pl. a pajzs ikonra kattintva csekkolhatod)..
- Ajánlom NE futtass SEMMI windowsos programot, keress helyettük inkább Linuxos alternatívát 99,9%-ban MINDENre VAN a célnak megfelelő nagyon hasonló vagy teljesen ugyanolyan (ám mégis ingyenes), s ha mégis valami windowsos cucchoz nem lenne hasonló akkor ha a Wine vagy PlayonLinuxxal történő futtatás előtt pl. ha ide feltöltöd, akkor több tucat profi vírusírtóval szkenneli át neked, ami kicsit biztonságosabb mint 1 vagy 2 db vírusírtó mert itt is rengetegszer elég eltérő az eredmény, és a 80 vírusírtóból pl. csak 5-6 jelez vírust sokszor!! : www.virustotal.com
- Egy jelszó biztonsága sokkal kevésbé fűgg attól, hogy mennyire kisbetüs-nagybetűs, speciális karakteres, mint attól, hogy milyen hosszú! Tehát nem feltétlen kell mindenféle megjegyezhetetlen J3L$zav4kat kitalálnod elég ha pl. egy 4 szóból álló jelszót találsz ki (pl. kötőjelekkel elválasztva), mert egyszerűen több a lehetséges variáció, s fényévekkel tovább tart feltörni..! :)
- Engedélyezd a beépített tűzfalat ( = Uncomplicated Firewall = ufw), ami sok esetben alapból ki van kapcsolva, mert igazából a linux e nélkül is kenterbe üti a windoz biztonsági rendszerét, stabilitását. Eme minden linuxba alapból beépített tűzfal, hogy be van-e kapcsolva így tudod leellenőrizni: "sudo ufw status verbose" ha azt írja inaktív, akkor bekapcsolni így tudod: "sudo ufw enable", s ezek után ha újra ellenőrzöd akkor láthatod, hogy a "minden bejövő is tiltva van", ez a lényeg. Persze ettől még működni fog a szokásos file-/nyomtatómegosztás meg ilyesmi akár pl. windowsos samba rendszerekkel is, kivéve talán akkor szükséges kikapcsolni ha netán valami nagyon nem menne, pl. ha seedelni is akarsz torrenteket vagy ilyesmi, akkor kikapcsolhatod (sudo ufw disable), mert enélkül is azért Linux a Linux. =) Bővebb infó és beállítás a "sudo ufw show raw" parancsal illetve itt: /etc/ufw/
- Légy óvatos a 3. féltől származó programokkal . Magyarán azokkal, melyek nincsenek a vizuális a csomagtelepítő kb. 6000 előre bevizsgált programja közt, azaz, amit nem tudsz onnan is telepíteni 2 kattintással (vagy egy sima "(sudo) apt-get install XYZ" prancsal ), hanem pl. PPA vagy egyéb helyekről kell előbb összeszedned pl. .DEB futtatható fileként (mint az .exe a windowsnál).. Ha nem valami szuperspecifikus spéci dologra használnád a géped csak szokásos munkagépnek (internetezés, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, prezentáció készítés, weboldalkészítés, programozás, zene-, képszerkesztés, videóvágás, filekonvertálás és hasonlók) akkor igazából mindenre lesz megoldásod a beépített Linux programlistából is, .DEB vagy egyéb külső netről letöltött fileok nélkül is!
- Csak akkor használd a "sudo" (=mindenre feljogosító azaz " root admin" jogokat adó) parancsot, ha feltétlenül szükséges (ilyen esetekben a jelszavadat is mindig bekéri)!
- Vigyázz a böngészőpluginokkal, addonokkal, ne bízz meg bennük vakon!
- Ne használj Linux "tisztító", "tweakelő", "turbózó" , "installációs scriptes" vagy defraggoló stb. progikat, Linuxra fölösleges, csak több kárt okozhatnak, mint segítenek!
- Ha KDE ablakkezelőt használsz, akkor azt jobb ha nem kevered más ablakkezelőkkel, vagy más ablakkezelőkre írt programokkal.
- Ne távolíts el semmilyen programot, ami az alap Linux installáció része!
- Ne állíts át semmit, amiről nem vagy meggyőződve teljes bizonyossággal, hogy mit is csinál!
- Legyen azért józan eszed és Ne a munkagépeden kísérletezz mert garanciát azért nem tudok adni semmire!

Ha ezeket betartod akkor azért megnyugodhatsz, Linuxot futtatsz, nem ringyózt ;))))
+ Ha bármire nem találnál megoldást akkor ne itt tedd fel a kérdésed, hanem keress rá bátran mert garantálom, hogy már rég válaszoltak rá több helyen pl. ajánlom a linux verziód hivatalos oldalát + fórumját + ezt! ;)


Ingyenes, hasznos programok:

A "sudo" (= maximális admin jogok adása) programtelepítésekhez általában szükséges. Ilyenkor bekéri a jelszavadat, amt ha beírsz nem látsz csillagokat.
MINDEN ilyen program telepítés előtt ajánlott frissíteni a rendszert és a biztonságos, bevizsgált programok listáját is ( = a több mint 6000 programból álló repositoryt), s így majd mindig az adott program legfrissebb és legbiztonságosabb verzióját tudja majd felrakni Neked a Linux a lentebb található parancsokkal! Eme rendszer és programverziólista frissítéshez ajánlott eme 2 parancs ugye (minden programtelepítés előtt!):
"sudo apt-get update"
"sudo apt-get upgrade"
Majd a program telepítések után ha netán ott maradna még bármilyen valójában már fölöslegessé vált file (pl. a letöltött programok tömörített programcsomag filejai, amiből a telepítés már megtörtént) akkor ezek összességét eme egyetlen egy parancsal tudod a végén eltávolítani (pl. az üres hely felszabadításához):
sudo apt-get autoremove
Tehát jöjjön a lista, hogy én mire milyen linux programokat használok + ajánlok mindenkinek, merd mind nagyon cáros, teljesen ingyenes, full verziós, s így nagy részük alapból a rendszer vagy a programlista része teljesen bevizsgált vírusmentes módon sok linux verziónál:
KDE connect
Eme mobil-app az android okostelefonodra neked is nagyon hasznos HA a KDE-s Kubuntu linuxot használod, ami 2018 óta a kedvencem, mert ezzel nem csak gördülékeny a kábelnélküli wifis okostelefon + linux összekötés, de rengeteg egyéb hasznosat is tud, pl. távirányítóként és touchpadként is tudod használni 1 kattintással a linuxhoz és tényleg faszán működik! =)
ProgramTelepítő fajták, azaz a 6000 ingyenes bevizsgált program 1 kattintásos csomagtelepítői (ha netán neked másik lenne fenn, vagy nem működne valamelyik vagy csak új opciókra vágysz):
Synaptic csomagkezelő:
sudo apt-get install synaptic software-center
- Gdebi csomagtelepítő:
sudo apt-get install gdebi
- Software boutique
sudo apt-get install ubuntu-mate-welcome [ Ez a szintén magyarul is tudó Linux Mate Software Boutique-ja, ám ennél FONTOS: itt már nem csak tutira hivatalos hanem PPA 3. feles programok is vannak a programlistában! Ám azért itt se kell annyira aggódni, hisz ezt ugyan nem az ubuntusok hanem a linux matésok vizsgálták át ezen progikat, és nagyon baba, mert magyar, szép rendezett és egyből tudod vele telepíteni pl. a többi hivatalos és bevizsgált szoftverközpontot is (melyek mellett zöld pipa van a már a gépeden van), melyeket így kiemelve külön kategóriában (a "mégtöbb progi"nál) eddig más programtelepítőben nem láttam :) ]
+ Van még több féle grafikus szoftvertelepítő pl.:
- Ubuntu szoftverközpont
- Szoftverek
A beépített (pl. mousepad) szövegszerkesztő helyett egy sokkal jobb, mely nem akad ki egy kis karakterkódolás eltéréstől és képes más karakterkódolásokban is olvasni és menteni, konvertálni stb. + pár hasonló hasznos apróság:
sudo apt-get install leafpad
vagy hasznos lehet erre a Kate szövegszerkesztő ha gond van az egyszerű szöveg fileformátumokkal, illetve karakterkészlet szabványnyal, karakterkódolással (de a leafpaddal se szokott már ilyen lenni) vagy kíváncsi vagy a sorok számára vagy ilyesmi.
TOTAL COMMANDER klón (bár e nélkül is alapból van a nézet menüben dual mód):
sudo apt-get install krusader
FILEZILLA ( FTP progi, ezt használom én is):
sudo apt-get install filezilla
VLC ( Minden videót, filmet, zenét lejátszani képes legjobb ilyen progi ! )
sudo apt-get install vlc browser-plugin-vlc
WINDOWS-os programok futtatásához (amit amúgy nem ajánlok!):
Wine-al vagy PlayOnLinux , hozzájuk help pl.:
https://kandurblog.wordpress.com/2007/12/31/wine-es-hasznalata/
( Itt írnak ilyeneket mint pl. hogy ha wineal windowshoz hasonló környezetet hozol létre, akkor pl. a windowsos C: meghajtódat ha linuxal is el akarod érni akkor fizikailag itt lesz létrehozva: /home/felhasználóneved/.wine/drive_c )
WINDOWSOS progik, amiket azért legalább 1x felraktam így linuxra is (és sikeresen futtattam PlayOnLinuxxal, mert pl. nem találtam elég jó linuxos alternatívát):
- Google Chrome --> Évente 1x van, ami csak chromeal ment firefox helyett (ha netán mégis valami nem menne firefoxxal akkor csak frissítsd a firefoxot és láss csodát!)
- Dreamwiever --> Általam megszokott honlapszerkesztő
- Flash 8 --> Kiskoromban kitanult kedvenc profi animáció készítőm
- WowApp --> okostelefonnal pénz VOIP
+ Warcraft 3, Half Life és egyéb játékok magyarosított HUN verziói is vígan futottak linuxxal ;D
Minden másra tökéletes, ingyenes linuxos alternatívákat találtam :)
PHOTOSHOP helyett kedvenc képszerkesztő programjaim:
1. A teljesen platformfüggetlen és ingyenes online pixlr.com/editor/ (általában ezt használom, de sok hasonló full online ingyenes képszerkesztő program van)
Vagy a linux programtelepítősök közül néha a: Krita, KolourPaint -et használom de van még sok más ingyenes is pl.: ShowFoto, Pinta, MyPaint, Inkscape, Gimp, nomacs
Számítógép képernyőjéről (szintén ingyenes) videófelvevő programok pl.:
- sudo apt install simplescreenrecorder ---> Sajnos KDE függősége miatt lehet, hogy csak KDE-s linuxokon pl. Kubuntun megy rendesen (ha csak fel nem rakod a KDE-s függőségeket is), de Kubuntun most póbáltam először és sok videó felvétel lepauzálással is tökéletesen működik még több órás folyamatos videókészítésnél is sztereo hanggal (csak a hangfelvevő eszközt kellett beállítani és elolvasni a magyar kezdőképernyőt)! :)

sudo apt-get install kazam
+ Kazam gyorsgombok:
Start: Ctrl + Windows gomb + R
PAUSE: Ctrl + Windows gomb + P
Stop: Ctrl + Windows gomb + F
A Kazam Ubuntu linuxon tökéletesen működött, viszont KDE-s Kubuntun sajnos egy nagyonpicit torzítja veszi a hangot nálam és lehet, hogy csak mono-ban tud felvenni hangot :(
Egy másik ingyenes linux képernyőfelvevő ami 1 óránál rövidebb videók felvételénél lepauzálással is tökéletesen működött nálam Kubuntun és pl. ez az amivel még a compiz kurzorkiemelés is szintén működik másoknak is:
sudo apt-get install vokoscreen ( A 18-as Kubuntuban már nem csak a "videó-lepauzálásnál nem-felvevő" 2.4-es verzió, de a 2.5ös van alapból beépítve ami már csak kb. 1 órás vagy annál hosszabb videók közveni lepauzálásánál vagy ha nagyon sokszor pauzáltam a videófelvétel közben oda vissza akkor szaraxott pöppet nálam (azaz pl. nem vett fel néhol hangot csak videót 2 pauzálás közt), de amúgy a hang is és minden jó túl sok pauzálás nélkül vagy 1 óránál rövidebb videóknál és nem csak a 3 percet felvenni képes demo verzió hanem a teljes 2.5-ös 18-as Kubutntuban lévő teljesen ingyenes és full verzió is tökéletesen működött!)
További képernyő videófelvevő programok linuxhoz:
- RecordMyDesktop ( Anno nálam Lubuntun "unknown error"-t írt felvétel közben, de elevileg van pause opciója is )
- ScreenStudio ( Ezt Lubuntun el se bírtam indítani, s elevileg nincs pause)
Kurzor kiemelésre is alkalmas sok effektes vizualizációs pluginok (néha alapból a rendszer része!):
sudo apt-get install compiz compiz-plugins-extra compizconfig-settings-manager compiz-emerald compiz-emerald-themes compiz-plugins fusion-icon compiz-kde emerald
Először az ablak beállításokban vagy a tálcán lévő ikonnal az ablakkezelődet pl. a plazma/kwin ablakkezelőről a compizra kell váltani, de ha így nem menne akkor terminálba: "compiz --replace", s eme parancs akkor is jó ha nem akarna a "Show Mouse" bekapcsolása után működni a kurzorkiemelés akkor is így tudod újraindítani a compizt! Ha nem megy próbáld meg a start menü -> kompozitor/összeállító beállításában kivenni a pipát, hogy ne induljon el a kompozitor a linuxal és indítsd újra a gépedet a compizt. Ha netán az ablakok fejlécei/címsorai eltűntek a compizban akkor még a "window decoration" azaz "ablakdíszítés" plugint is kapcsold be a CompizConfig Settings Managerben! Ha netán ezek után sem menne akkor csak simán rakj fel egy Kubuntut, mert azzal tuti megy, s amúgy is a legtöbb hasonló a Kubuntura van írva [KDE + Ubuntu = Kubuntu])
+ A Kubuntuba beépített KDE-s Kwin/Plazma ablakezelő alapból tud egy egyszerűbb féle egérkattintás kiemelést (piros, kék körök egér kattintásokkor), meg ilyesmit, csak a gyorsbillentyűket érdemes megnézni/beállítani hozzájuk!
+ Egy másik program, ami a lenyomott gombokat is megjeleníti (asztal videózós oktatóvideókhoz):
sudo apt-get install key-mon (viszont nekem ez Lubuntunál elég fos volt, lehet azért mert KDE-re van írva)
VIDEÓVÁGÁS linuxon:
3D-re + Animációra és még pár dologra (mint pl. sima videóvágás) a legprofibb ingyenes linux program a Blender ám ez egyben a legbonyolultabb is ezért ha nem full-profi vagy akkor én egyáltalán nem ajánlom, hanem helyette inkább pl.:
- OpenShot (2018-ig ezt használtam én is, kezdőknek talán ez a legegyszerűbb, de sok korlátja van)
- KdenLive (aztán erre tértem át én is, mert ahogy a fórumokon láttam ez a legstabilabb, legjobb, legtöbbet tudó, legjobban kezelhető, legprofibb ingyenes videó vágó program linuxra a Blenderen kívül, és a saját tapasztalataim is ezt támasztják alá, mert a túl sok animáció, mozgó elem és részlet miatt az openshot már kikészült néha nálam is, de ez soha [csak annyi fontos, hogy használd mindig a legújabb verziót, ami legalább 19.12-es, az a stabil], tehát ha nem 3D-ben akarsz 0-24 melózni hanem csak 2D-ben akkor ezt ajánlom leginkább)
+ Van sok más ingyenes videóvágó program is linuxra, de ezeket már nem nagyon próbáltam: Pitivi, FlowBlade, mp4editor, kino, lives
+ Videó átkódolásra a fentieken kívül még pl.: Transmageddon
+ Videó fileok pl. mp4 fileok adatvesztésmentes (azaz újrakódolás/újrarenderelés nélküli) összefűzése akár terminálból is alap dolog a linuxon:
így: mencoder -oac pcm -ovc copy -o output_file.mp4 1.mp4 2.mp4 3.mp4 4.mp4 5.mp4 6.mp4 7.mp4
vagy így is (ez jobb megoldás, pl. file méret miatt): ffmpeg -f concat -safe 0 -i videolista.txt -c copy összegyúrtvideófile.mp4
ahol a videó lista txt szöveges fileban így adod meg a videókat:
file '/útvonal/videó1.mp4'
file '/útvonal/videó2.mp4'
+ Videókra feliratot ráégetni is alapból tud a linux így:
ffmpeg -i /media/../eredetifilm.mp4 -vf subtitles=/media/../felirat.srt /media/bogyo/../afilm-egetett-felirattal.mp4
+ Videókat vágás nélkül megvágni, újrarenderelés és sok idő nélkül megcsonkítani 0 másodperc alatt pl. így:
ffmpeg -ss 00:00:00 -t 00:07:44 -i "Hosszu_video.mp4" -acodec copy -vcodec copy -movflags faststart "rovid_video.mp4"
Ingyenes, nyílt forráskódú videó felvevő és twitch / facebook / youtube streamelő program linuxra (multiplatformú):
- OBS Studio ( a szoftverközpontodból vagy akár obsproject.com )
HANGSZERKESZTÉSRE, ZENEVÁGÁSRA pl.:
- Audacity, kWave, Sweep
Az Audacity állítólag a legtöbbet tudó és szintén tud magyarul is, és a hivatalos szoftverlistából 2 kattintással feltelepült nekem is, és Sound Forge szintű komoly nagy tudású hangvágó program az AudaCity linuxra számtalan sok funkcióval de egyszerűbb dolgokra a kWave KDE-s Kubuntu linuxon sokkal könnyebben kezelhető ! + Van "SoundKonverter" és "hangkonvertáló" nevű ingyenes linux program mp3-wav stb ingyen konvertálására.
+ Van "Play it Slowly" szintén ingyenes linux program hang / mp3 / zene felgyorsítására, lelassítására.
+ GTK Wave Cleaner = Mikrofon recsegés és zajkiszűrő program linuxra ! =))
+ Rakarrack = ZSÍR hangtorzító, hangelváltoztató / hang goauldosító program linuxhoz akár élő hangelváltoztatáshoz is!
+ hydrogen = zsír zenecsináló program linuxra + mp3splt-gtk audio splitter = minőségvesztés nélküli = újrakódolás nélküli mp3 daraboló
A KCalc számológép helyett szerintem sokkal jobb a gnome számológép (vagy Calculator) mert minden múltat is látni benne (a szoftver centerből/programtelepítőből ez is ingyenesen felrakható).
WYSIWYG (=What You See Is What You Get = vizuális) HTML weboldal szerkesztők pl.:
Amaya 11.4.4
( a hivatalos weboldalukról letöltött fileal simán feltelepült, de a vizuális php megjelenítése nem tetszett eléggé), akkor már erre sokkal jobb pl.:
Kompozer
sudo apt-get install libatk1.0-0 libc6 libcairo2 libfontconfig1 libfreetype6 libgdk-pixbuf2.0-0 libglib2.0-0 libgtk2.0-0 libidl0 libnspr4 libnss3 libpango1.0-0 libpng12-0 libstdc++6 libx11-6 libxft2 libxinerama1 libxrender1 libxt6 zlib1g wget https://launchpad.net/ubuntu/+archive/primary/+files/kompozer-data_0.8%7Eb3.dfsg.1-0.1ubuntu2_all.deb
wget https://launchpad.net/ubuntu/+archive/primary/+files/kompozer_0.8%7Eb3.dfsg.1-0.1ubuntu2_i386.deb
sudo dpkg -i kompozer-data_0.8~b3.dfsg.1-0.1ubuntu2_all.deb
sudo dpkg -i kompozer_0.8~b3.dfsg.1-0.1ubuntu2_i386.deb
vagy 64bites rendszerre:
wget https://launchpad.net/ubuntu/+archive/primary/+files/kompozer-data_0.8%7Eb3.dfsg.1-0.1ubuntu2_all.deb
wget https://launchpad.net/ubuntu/+archive/primary/+files/kompozer_0.8%7Eb3.dfsg.1-0.1ubuntu2_amd64.deb
sudo dpkg -i kompozer-data_0.8~b3.dfsg.1-0.1ubuntu2_all.deb
sudo dpkg -i kompozer_0.8~b3.dfsg.1-0.1ubuntu2_amd64.deb
Vagy van sok egyéb HTML editor pl. a "quanta" nevűt se próbáltam (állítólag sok fölös KDE cuccot hoz, ezért én maradtam a dreamviewernél wineal, ez az összesen 2 windowos progi egyike amit a Linuxon használok (a másik a wowapp), ezeken kívül minden másra találtam kielégítő alternatívát Linuxosok közül én is :) )
AUTOMATIKUS GÉPKIKAPCSOLÁS X idő után ( pl. elalvás közbeni zenenézéshez, filmhallgatáshoz ):
"sudo -i"
Számold ki hány másodpercig akarod még bekapcsolva hagyni a gépet, pl. fél óra az 30 x 60 = 1800 másodperc, majd:
"sleep 1800 && shutdown -h now"
Vagy használhatsz erre is ingyenes programokat mint pl. a GShutDown, stb.
DVD író (ami jobb mint a beépített Brasero nevű, kevesebb hibát vét!):
sudo apt-get install xfburn
De van még k3b nevű is.
.bin + .cue fileok .ISO-vá konvertálása linuxon az egyszerű mountolásért:
bchunk eredeti.bin eredeti.cue elkeszult.iso
Ringyózon hibás vagy hiányzó cue file nélkül cseszheted ha nem vagy kocka, de linuxon cue file nélkül is ennyire egyszerűen lehet lemezképet konvertálni:
bchunk eredeti.bin elkeszult.iso
vagy
iat eredeti.bin elkeszult.iso
( ehhez persze előbb lehet fel kell telepítened a bchunk vagy iat programokat így:
apt-get install bchunk
apt-get install iat
VÁGÓLAP kezelő:
Ha netán a linuxodba beépített vágólap nem működne tényleg mindenhol rendesen akkor a
- Parcellite vágólap kezelővel már tutira fog (ha pl. a beállításaiban a "use main/elsődleges használata" pipát bepipálod), ráadásul sok különböző vágólapot, vágólapelőzményeket is tud kezelni
MEREVLEMEZ kezelők, partícionálók:
- Gparted
- KDE partíciókezelő
- Lemezek = Disks
FILE MEGOSZTÁS:
TORRENT kezelők:
- Transmission
- kTorrent
DCC + DC++:
- Linux dc++
KÉPERNYŐ KÉP készítő programok:
Ezek közül én a KDE linuxokba alapból beépítettet szeretem, mert itt a beállításokban egyből át tudom írni, hogy automatizáltan mindig milyen pl. Év_Hónap_Nap___képneve címmel hova mentse azonnal a képernyőképeket az idióta angol dátumrend helyett, amit a file végére fűz alapból, de így a könyvtárban a fileok automatán dátum szerint lesznek rendezve ha előre veszem a dátumot, és nem kell egyesével átnevezni őket később, ezért jó ez, mert ugye sok internetes pénzkeresési cég admin felületéről érdemes rendszeres képernyőképeket tárolni a fontosabb dolgokról, mert bizony néha jól szoktak jönni a sok cécó miatt..! ;) Tehát ha más linuxon nem lenne netán ilyesmi akkor: - Spectacle
FILE megjelenítők, kezelők:
- Dolphin (a KDE filekezelője, ami jobb mint az ubuntué szerintem pl. a keresője miatt is, de ha ez se lenne elég akkor a KFind file kereső program linuxra ingyenes és sokkal részletesebb keresést tesz lehetővé)
- Thunar
DOS emulátor, azaz az ősrégi DOS operációs rendszert szimuláló linux program ősrégi játékokhoz (mint pl. Aladdin, Lionking):
- DosBOX
+ (S)NES emulátor is van a régi konzolos és TV játékokhoz, melyhez ugye szintén ingyen le tudod tölteni az összes játékot netről ingyen és elindítani is egyszerűbb mint a DOSos játékokat! Én is újraéltem megint gyerekkorom pl. Felix the Cat és Contra 1-2-3 játékokkal ;)
FILEKERESŐ:
A Kubuntuba beépített filekereső mivel alapból csak a nem-rejtett fileokat találja meg, ezért nagyon hasznos lehet a:
- CatFish file kereső rejtett fileok kereséséhez + 1 másik kereső:
- sudo apt-get install kfind
Terminálból meg így tudsz pl. keresni:
find EzenMappabanKeresss/ -mindepth 1 -maxdepth 1 | zip -@ -r EztAFileTkeresd.zip
DUPLIKÁLT FILE kereső + törlő:
- sudo apt-get install fdupes
Majd keresni:
fdupes -Sr /könyvtár/hol/
S a "+d" paraméterrel csak óvatosan, mert akkor rákérdez a törlésre.
FILETÖMÖRÍTŐ:
Ha netán az alapból beépített nem lenne elég szimpi:
- Xarchiver
- Ark
Flash lejátszó installálása linuxra firefox-hoz (chromeba alapból benne van csak beállítások közt kell bekapcsolni):
Először a muon / synaptic csomagkezelő: beállítások -> szoftverforrások -> jelszóbeír -> "egyéb szoftverek" második fül -> "Canonical partnerek" mellé pipa (vagy akár egyéb viruális beállítások közt is megtalálható eme cannonical szoftverforrás beállítás), majd:
sudo apt-get update sudo apt-get install adobe-flashplugin sudo apt install browser-plugin-freshplayer-pepperflash
- IQ option --> Kriptovaluta tőzsdék legjobb platformja, linuxos verziója is van
+ a Steam hivatalos linux verziója is linuxos játékokhoz
+ Én mindig szoktam egy minden programot 1 kattintással a tálcára letevő ikont is hozzáadni ha netán nem lenne alapból.
+ Ha úgy installálnál programot, hogy te mondhatod meg melyik mappába legyen akkor azt ajánlják, hogy a "/opt"-ba érdemes tenni őket, illetve sok program ide települ magától (pl. a google chrome is).
UNINSTALLÁLNI pl. így is tudsz:
sudo apt-get remove XY
sudo apt-get purge XY
sudo apt-get autoremove XY
.RUN filet futtatni meg pl. terminállal így ha nagyon nem menne magától:
chmod +x valami.run
./valami.run
Ha netán valami program kifagyott (ami ugye nem szokott), és úgy fagyott ki, hogy sehogy se tudod bezárni (ami nekem eddig 2x volt összesen évek alatt), akkor is több féle képpen be tudod mégis zárni pl. beírod terminálba hogy "xkill" s ekkor a kurzor átváltozik X vagy halálfejjé és amire ekkor rákattintasz azt tutira bezárja instant (viszont vigyázz nehogy az asztalra vagy tálcára vagy egyéb fontos programra kattints ilyenkor, mert ha azt is bezárod lehet újra kell indítani a gépet). S van egy 2. módszer is:
ps -e | grep -i ProgramNEVE ->> az eredmény kiad egy 3-5 jegyű számot, melyet ide írj be az új parancsba az XYZ helyére:
kill -9 XYZ
+ Ugye internetböngészőnek az alapból mindig tutira feltelepülő FireFox-ot használd, mert a google chromenak 2017-ben megszűnt a linuxos verziójának a támogatottsága, de a firefox legújabbja amúgy is gyorsabb mint a chrome és mindent tud (pl. felhőszinkronizálás, stb)! Vagy ugye full anonimitásra van még a Tor böngésző. Firefoxba én még az alábbi pluginokat szoktam felrakni: metamask, videodownload helper vagy video download professional
Amiket hasznosnak találok (s nincs a linuxon alapból mint pl. a FireFox, Libre Office vagy Ocular = Okular dokumentummegjelenítő) azokat folyamatosan pakolgatom fel ide, mert már én is hálisten Linuxot használok 2016 óta ! =)
+ Témába vágó dokumentumfilmekből is egyre többet gyűjtök majd ide ki:


Remélem hasznosnak találtad e cikkem és Te is az internetes biztonságot választod az online pénzkereséshez!
![]() ![]() ![]() |
![]() |
E cikkemet publikáltam: 2016. január
Utolsó frissítés időpontja: 2022. 06. 03.
Utolsó frissítés mértéke 1-10-es skálán: 10 ( + 2 új Apple összehasonlítás + Windows Mátrix videó )
+ ÚJ LEHETŐSÉGEK:
- A legfrissebb INGYENES online pénzkeresési módszerek + ingyenes cikkek főleg már csak itt gyűlnek és így itt már nem linkelek be minden új ingyenes cikket egyesével mint anno!
- Az új MennyOrszág MLM képzési rendszer fejlődési híreit pedig itt láthatod mindig, a fizetős, komolyabb képzéseimmel együtt, mert ugye már MINDEN lényegi, komolyabb képzésemet, oktatóanyagomat itt találod csak meg a MennyOrszágban! De azért ingyenes hírlevelekben ott is kapsz néha áldásos hobbi passzív jövedelem mannát is! ;DDD
- A frissített cikkekről és legfrissebb tippekről és lehetőségekről természetesen csak hírlevélben értesülhetsz hamar, ugyhogy ne felejts el itt baloldalt is feliratkozni hírlevélben, meg itt is!:

+ Kiemelten AJÁNLOTT videóim + cikkeim:
- VICCES PÉNZÜGYI VIDEÓK + KÉPEK folyamatosan frissülő tárháza! ;))) Ez is 1 őrült hobbi oldalam, amelyen kismillió őrült rövid videót találhatsz mindenféle olyan témában mint pl. luxus vállalkozás, gazdagság életérzés mozifilmek, mókuskerék, önismeret, animék, aktuális szitu paródiák stb. ;))
- Videók az internetes átverések felismeréséről + a cégek jövőjének jóslási tudományáról!
- Pénzkeresés HOBBIVAL
- Az okostelefonnal ingyen pénzkeresés témához:
- A valósághoz szorosan kapcsolódó, tényleg reális és hasznos pénzügyi intelligenciát fejlesztő játékok listája + a legjobb pénzkeresési IQ-t növelő számítógépes játékok saját vállalkozás indításához + Pénzügyi játékok listája + meggazdagodást segítő, gazdagságra motiváló számítógépes játékok ! ;)
- Online MLM pénzkeresés + Az MLM Siker 5 Titka
- zenék a gazdagságról, pénzről
- A OTTHONI kérdőíves munkák + kérdőív kitöltésért valóban fizető cégek listája témához:
- Az internetes + kriptovaluta pénztárcák listája és leírása.
- A "decentralizált internetes pénzek = kriptovaluták előnyei és jövője"!
- Az INGYEN PÉNZ az interneten témához:
- A szegények és a gazdagok közti különbségek listája! ;)
- INGYEN letölthető pénzügyi önfejlesztő anyagok! ;)
- Az CégJövő + Átverés felismerés témához:
- INGYEN nyelvtanulás online: A leghatékonyabb internetes nyelvtanulási módszerek az interneten ( 12 perces kiegészítő, tömören összegző videómmal )
- 1 kattintásos INGYENES kriptovaluta bányász programok, módszerek, cégek listája.
- Fantasztikusan jó SkyWay húrvasút + ÖKOváros befektetési hírek eme ritka megbízható és jövő trendű CSODACÉGről!
- Napelem befektetési MLM cég
- A havi 50% PROFIT-os Steames eSport játék kiegészítőkkel kereskedési módszer témához:
- Apple + Linux + Windows összehasonlítása videó mix! NEM doksifilm, hanem rövid, vicces, felébresztős: Windows + Apple vallás + Zárt vs. Nyílt forráskódú operációs rendszerek harca + sok kiegészítő infó és videó!
- BIZTONSÁG az interneten + A Windows és Linux összehasonlítása cikkem
- Az INGYENES internetes marketing automatizálás témához:
- 25 db sétálással + utazással pénzkeresési appok listája
- Az EGYETEM MÁTRIX vicces videó sorozatom ;P
- A valutaváltás témához:

Hatékony biztonsági tippeket tudsz az internethez, az interneten szörföléshez, pénzkereséshez? Ossz meg Te is: